Csak komolyan vették

Hosszú volt az éjszakája. Már mint Biros Péternek. A kétszeres olimpiai bajnok fenomén szerdáról csütörtökre virradóra szinte le sem hunyta a szemét – „Az átállási nehézségek most jelentkeztek” – mondta utóbb.

Ennek ellenére a Kanada elleni csoportmeccsen úgy cikázott a vízben, ahogy megszoktuk tőle: (bomba)gólokat lőtt (öszszesen négyet), irányított, gólpasszokat adott, szerelt, labdát lopott, blokkolt, minden hangszeren tisztán és zseniálisan játszott. Egyik lövése után a csúcsot jelentő 81.2 km/órát mutattta a sebességmérő – mi lett volna akkor, ha nem gyötri álmatlanság?

„Támadásban javulnunk kell” – értékelt a lefújást követően. A 19–3-as eredményre pillantva (amely gyakorlatilag már most csoportelsőséget jelenti) ez a kijelentés elsőre talán furcsának hat, de van benne igazság. Kemény Dénes szövetségi kapitány és a doppingvizsgálat miatt sokat kortyolgató Fodor Rajmund is hasonlóképpen fogalmazott az uszoda előterében – nézzük tehát, miben kell fejlődnie a társaságnak.

Nem vitás, az emberfórok kihasználásában. Tizenegy létszámelőnyös helyzetéből mindössze három gólt szerzett a csapat, ami Kanada ellen kétségkívül belefért, ám ugyanez a mutató az elődöntőben, nem beszélve a fináléról, már ijesztő is lehet. Mindazonáltal szögezzük le gyorsan: az olyan találkozókon, mint ez is volt (macska-egér játék), nem elsősorban az emberelőnyök precíz értékesítésén van a hangsúly – kis túlzással azt is állíthatjuk, hogy hat a hat ellen is olyan érzése támadt az embernek, mintha többen lettek volna a HUN feliratú sapkát viselő urak, azaz csalóka az összkép. Voltaképpen könnyedén vitték véghez ismét a bravúrt, hogy minden mezőnyjátékos legalább egyszer betaláljon.

„Hatott az intelmem, a srácok nagyon komolyan vették a mecscset, ennek is köszönhető a fölényes siker” – mondta Kemény Dénes, aki ezen túlmenően külön kiemelte a védekezést, az Új-Zéland elleni meccshez képest ebben látott nagymértékű javulást. No igen, jóval izmosabb együttes ellen úszta meg mindössze három kapott góllal a találkozót a csapat, ráadásul úgy, hogy tíz emberhátrányos helyzetéből csupán egyszer kapitulált!

„Erős center volt, de a még erősebbre készülök” – fogalmazott a mérkőzésen kiemelkedően teljesítő, az izomkolosszus középcsatárt, Nathaniel Millert semlegesítő Fodor Rajmund, arra utalva, tisztában van a társaság azzal, hogy ezek a mérkőzések (minden valószínűség szerint a románok elleni szombati is ebbe a kategóriába sorolható) csupán afféle ráhangoló csaták a nagy és sokkal fontosabb derbikre. Addig élvezni (és csiszolni) kell a játékot, amelyet látva gyönyörködhet a publikum – még ha a juharlevelesek elleni mérkőzésről a népes, végig dalolászó, a görögökkel verbális csatát vívó horvát tábor tudomást sem vett…

Nem zavarta ez a kapuban a már-már balesetveszélyesen kemény labdák (érdekes, mindenki panaszkodik erre, a FINA vezetőit azonban hidegen hagyja) ellenére is remeklő Szécsi Zoltánt, az elöl-hátul csuda dolgokat művelő Kásás Tamást, a torokbajok után végre varázsoló Molnár Tamást vagy az ő helyére azért néha-néha beugró, ismét káprázatos centergólt szerző Szivós Mártont. De senkinek a teljesítményét nem érheti kritika, látszik, érződik, ez a tizenhárom fiatalember és a kapitány vezette stáb felettébb komoly tervvel érkezett ide, Melbourne-be. Valahogy az süt le róluk, ha csak rajtuk múlik, végre is hajtják.