Ismét nyílt a csata

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2007.03.21. 00:06
Címkék

A BSE nem kis meglepetésre hazai pályán 5:5-ös döntetlent ért el a Postás ellen a női Extraliga 13. fordulójában. Pedig a bajnoki cím várományosai igencsak erőteljesen kezdtek, magabiztosan játszva hamar 5:1-es vezetésre tettek szert. Az i-re a pontot azonban nem tudták föltenni: a hátralévő négy meccs egyaránt 3:2-es BSE-sikerrel végződött. Braun Éva Éllő Vivient és Csang Jing-jinget is legyőzte, Vaida Cornelia a válogatott Lovas Petrát múlta felül, az utolsó összecsapáson pedig Iszajeva Anna vívott óriási csatát Éllővel – végül a döntő szettben 11:9-cel lett az övé a mérkőzés. Az eredmény különösen annak ismeretében érdekes, hogy ez volt a zuglóiak első pontvesztése a szezonban. Az első számú rivális Statisztikát decemberben 6:3-ra győzték le, és miután az idén már nincs rájátszás a bajnokságban, pontegyenlőség esetén pedig az egymás elleni eredmények döntenek, papírforma szerint a Statnak valószínűtlen, 6:2-es diadalra lett volna szüksége a júniusi visszavágón, hogy egyhuzamban negyvenedszer is bajnok legyen. A helyzet annyiban változott, hogy – ha ezután már minden az előzetes várakozások szerint alakul – az „örökös” BEK-győztes együttesnek minimális különbségű siker is elég lehet, amihez Lovas Petrának és társainak is lesz egy-két szavuk…

Legfrissebb hírek

Dragan Vukmir lett a BVSC vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2 perce

Budafokról szerződtetett rutinos védőt a Kisvárda – hivatalos

Labdarúgó NB I
12 perce

Börtönre ítélték a Vinícius-bábut felakasztó Atlético-fanatikusokat

Spanyol labdarúgás
28 perce

A bennmaradás után Mihalecz István távozik a ZTE éléről – hivatalos

Labdarúgó NB I
48 perce

Leukémiával diagnosztizálták a korábbi olasz válogatott kosarast

Kosárlabda
1 órája

Milák Kristóf nem indul a szingapúri világbajnokságon, és ebben a döntésében támogatom – Szabó Álmos

Úszás
1 órája

Karamoko és Mucsányi Márk is távozik Újpestről – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

Szerződést hosszabbított Lipcsei Péterrel a Ferencváros

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik