Felbőgtek a motorok

SZABÓ GÁBORSZABÓ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2007.03.18. 06:51
Címkék
Javában dübörögnek a Formula–1-es autók Melbourne-ben, de csak lassan melegszenek be a 12. FINAvilágbajnokság turbinái. Szombaton a műúszás selejtezőjével és az esti ünnepélyes megnyitóval (Tomaskovics Eszter képviselte színeinket a zászlóvivő mellett) kezdtek felpörögni az események.

A vízilabda-mérkőzések hely színén, az Aquatic Center kismedencéjében edzett délelőtt 11 órától a magyar női válogatott. A vízicentrummal szomszédos pályaszakaszon rendre átszáguldó néhány Formula–1-es autó éktelen zaja kis idő után lehetetlenné tette a tartózkodást a gyönyörű sátortetővel fedett, oldalt nyitott létesítményben. A szervezők által csak erre a hétvégére rendszeresített füldugót a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Godova Gábor is segítségül hívta pénteken, amikor a nagyobbik medencében trenírozta játékosait. Közeledvén a rajthoz, akár az egekbe is szökhetne a versenyláz, de feltételezésünket cáfolta a kapitány: „Még nem érzékelhető különösebb izgalom. Nyugalom uralkodik a csapat körül, nincs idegesség, ami nem jelenti azt, hogy nem várják már a lányok a mérkőzéseket. Elvégezzük az eltervezett munkát, és szokjuk a körülményeket.”

Alkalmazkodásra szükség lesz az olaszok ellen is, akikkel hétfő délelőtt csapunk össze. Jó mindjárt az elején eldönteni velük a csoportelsőség kérdését, mert így nem veszi igénybe a hosszú napokon át tartó várakozás a játékosokat.

„Ha akarta valaki, eddig is hosszan filozofálhatott az esélyekről, hiszen régóta ismert a sorsolás” – mondta Godova Gábor, aki úgy véli, hat-hét együttes is képes a végső diadalra. Természetesen mi is köztük vagyunk.

„Nem lehet megszokni, furcsa érzés lesz holnap, holnapután és mindig is” – felelt arra a kérdésünkre Valkai Ágnes, miként tudja megemészteni, hogy az olaszokat erősítő nővére, Erzsébet ellen kell harcolnia. Kiderült, nem téma közöttük a meccs, legutóbb két hete beszéltek telefonon. Az esélyekről szólva kijelentette: „Magabiztosabbak vagyunk, mint tavaly, így jó szereplést várok magunktól.” Tavaly a Világkupán az ötödik, az Európa-bajnokságon a harmadik helyen végzett a világbajnoki címvédő magyar együttes – ehhez kell viszonyítani!

Legfrissebb hírek

Iráni továbbjutó a sznúker-vb-n, Vafaei legyőzte Hawkinst

Egyéb egyéni
1 órája

„Megnehezítem a saját életemet" – Norris elvesztette a vezetést a bajnokságban

F1
1 órája

Hétfői sportműsor: Kecskemét–Újpest meccs az NB I-ben, BVSC–Vasas az NB II-ben

Minden más foci
1 órája

Meglepetés, a Saint-Étienne legyőzte a Lyont a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
1 órája

A Real Madrid a 93. percbeli Valverde-rakétával győzött az Athletic Bilbao ellen

Spanyol labdarúgás
2 órája

„Mégis hova kellett volna mennie Verstappennek?" – a Red Bull értetlenkedett, az FIA érvelt

F1
2 órája

Kikapott az Atalantától és távolodik a kupainduló helyektől a Milan

Olasz labdarúgás
2 órája

A Leverkusen botlásával a Bayern a következő fordulóban akár bajnok is lehet

Német labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik