Úgyis a pénz beszél

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2007.02.25. 03:13
Címkék
Az egész akkor kezdődött, amikor a ProTour-csapatok Szövetsége (IPCT) kettővel növelte a ProTour-csapatok létszámát, amely azzal a lendülettel kiváltotta a három nagy körversenyt szervező cégek ellenérzését, mivel így kettővel kevesebb szabadkártyát tudnak kiosztani, és kettővel kevesebb – a hazai nézőknek és televízióknak jobban eladható – hazai csapatot tudnak meghívni.
Az ASO (a Tourt szervező cég) azonban nem hajlandó alanyi jogon meghívni az Astánát és az Unibet.com-t, igaz, a kazah együttes klasszisai miatt mindenképpen számíthat a szabadkártyára, az Unibetet viszont nem favorizálják, viszont ha a csapat nem indul a ProTour-versenyenek, akkor könnyen elveszítheti szponzorait és lehúzhatja a rolót, a ProTour és az ASO közti harc mártírjaként.

Az ASO szerdán úgy döntött, kiveszi a ProTour-naptárból a szezonnyitó Párizs–Nizzát, és francia nemzeti versenyként rendezi meg, ugyanazon csapatok részvételével. Erre válaszul a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) megtiltotta a ProTour-együttesek indulását márciusi viadalon.

Több csapat – főleg a franciák – azonban nem mernek ujjat húzni az ASO-val, amely mint a történetben a legbiztosabb anyagi háttérrel rendelkező szereplő, az ő sorsukról is dönthet, mivel a Tour de France-t a ProTour nélkül is meg tudja rendezni, legfeljebb nem hívja meg a renitens csapatokat. A legjobb csapatok szponzorai viszont nem emésztenék meg, ha a Párizs–Nizza bojkottja miatt nem lehetnének ott a Francia körversenyen.

Emlékezzünk rá, az UEFA nemrégiben megválasztott elnöke, Michael Platini programjában még arról beszélt, csökkentené a BL-ben az egy országból érkező csapatok számár, majd győzelme után visszakozott, és jelentősen finomított ezen a véleményét.

Naná, ő sem mer szembemenni a leggazdagabb csapatokkal. Ebből már sejthetjük, mi lesz a kerékpárosok vitjának is a vége…
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Marozsán–Wawrinka Sanghajban, Barcelona–PSG a Bajnokok Ligájában

Minden más foci
6 órája

Balogh igen, Dárdai B. és Szalai G. nem; együtt a szöuli Aranycsapat

E-újság
6 órája

Ugrás az ismeretlenbe – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
6 órája

Nyomasztó csatárkérdés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Gálázott az Atlético Madrid, a Tottenham a hajrában mentett pontot a Bodö/Glimt ellen

Bajnokok Ligája
6 órája

Egy öngól döntött a Chelsea javára José Mourinho mostani csapata ellen

Bajnokok Ligája
6 órája

Három magyar is a pályán volt, a Liverpool kikapott a Galatától

Bajnokok Ligája
6 órája

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
7 órája
Ezek is érdekelhetik