Rátgéber már dolgozik Moszkvában

M. Cs.M. Cs.
Vágólapra másolva!
2007.02.16. 01:04
Címkék
Hosszú napja volt Rátgéber Lászlónak és Rózsa Gábornak csütörtökön. A MiZo edzőjét és ügyvezetőjét, azaz a magyar miniküldöttséget Moszkvában a Szpartak menedzsere fogadta, ugyanis Sabtai von Kalmanovics, a klub tulajdonosa – aki szaktanácsadónak hívta a csapathoz a Brno elleni Euroliga-felkészülésre a trénert – betegen az ágyat nyomta.
Rátgébert puszival fogadta Hejková
Rátgébert puszival fogadta Hejková
Rátgébert puszival fogadta Hejková
Rátgébert puszival fogadta Hejková
Rátgébert puszival fogadta Hejková
Rátgébert puszival fogadta Hejková
A pécsiek a megérkezés után azonnal csatlakoztak a moszkvai sztáregyütteshez, a csapattal együtt nézték a Szamara Dinamo Moszkvától elszenvedett otthoni vereségét a televízióban – amelyen megsérült a francia Edwige Lawson, aki feltehetőleg nem játszik kedden a Sopron ellen az Euroligában. A dolgok érdemi része ezután következett.

„Natália Hejková puszival fogadott, élcelődtünk kicsit a közös rózsahegyi és soproni emlékeken, aztán a moszkvaiak edzőnőjével három játékos – Diana Taurasi, Agnieszka Bibrzycka és Ticha Penicheiro – társaságában alaposan kiveséztük a Brno elleni felkészülés módozatait. Együtt megnéztük az általam összeállított DVD-t, volt kérdésük elég a kosárlabdázóknak is. Pénteken a polgármester fogad bennünket, majd tárgyalunk Kalmanovics úrral” – mondta Rátgéber László.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Marozsán–Wawrinka Sanghajban, Barcelona–PSG a Bajnokok Ligájában

Minden más foci
6 órája

Balogh igen, Dárdai B. és Szalai G. nem; együtt a szöuli Aranycsapat

E-újság
6 órája

Ugrás az ismeretlenbe – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
6 órája

Nyomasztó csatárkérdés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Gálázott az Atlético Madrid, a Tottenham a hajrában mentett pontot a Bodö/Glimt ellen

Bajnokok Ligája
6 órája

Egy öngól döntött a Chelsea javára José Mourinho mostani csapata ellen

Bajnokok Ligája
6 órája

Három magyar is a pályán volt, a Liverpool kikapott a Galatától

Bajnokok Ligája
6 órája

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
7 órája
Ezek is érdekelhetik