Búcsúztak a magyarok

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2007.02.16. 01:04
Címkék
Egyesben mind a négy magyar az első fordulóban búcsúzott a katari Pro Tour-viadaltól. A férfiaknál Zwickl Dániel ugyan mind az öt játszmában tartotta a lépést a nyolcszoros világbajnok svéd Jörgen Perssonnal (nyolcnál kevesebb pontot egyik szettben sem csinált), ám csak a negyediket tudta elcsenni a 41 esztendős klasszistól.
A hölgyeknél Lovas Petrának volt a legnehezebb ellenfele, és csupán az első és az ötödik játszmában tudta megszorítani a világranglista-harmadik kínai Kuo Jent. Lovashoz hasonlóan Póta Georgina is csak egy szettet tudott nyerni a japán Fukuoka Haruna ellen. Tóth Krisztina ellenben óriási csatát vívott Laura Stumperrel: bár végig neki volt játszmaelőnye, 3:2 után a német egyenlített, a döntő felvonásban pedig 9:9 után ő koncentrált jobban, és a horvát Pro Tour-versenyt követően ismét elbúcsúztatta a Langweid légiósát.Póta és Tóth párosban is kiesett: a selejtezőben ugyan 3:0-ra megvertek egy német és egy cseh duót is, ám a legjobb 16 között a kínai Li Hsziao-hszia és a háromszoros olimpiai bajnok Vang Nan (a világranglista hatodik és második helyezettje) már túl nagy falat volt számukra.KATAR OPEN, DOHA, A PRO TOUR-SOROZAT 4. ÁLLOMÁSA
A magyarok eredményei. Férfiak. Egyes. 1. forduló: Persson (svéd)–Zwickl Dániel 4:1 (8, 9, 9, –8, 9)
Nők. Egyes. 1. forduló: Stumper (német)–Tóth Krisztina 4:3 (–7, 5, –5, 8, –6, 7, 9). Kuo Jen (kínai)–Lovas Petra 4:1 (–9, 5, 5, 5, 12); Fukuoka (japán)–Póta Georgina 4:1 (4, 7, –14, 9, 8)
Páros. 1. forduló: Li Hsziao-hszia, Vang Nan (kínai)–Póta Georgina, Tóth Krisztina 4:2 (–4, 3, 6, 6, –6, 6)
Legfrissebb hírek

Kecskemétről érkezett a Szpari második nyári szerzeménye – hivatalos

Labdarúgó NB I
9 perce

Belső védő a Kazincbarcika második nyári érkezője – hivatalos

Labdarúgó NB I
32 perce

Dragan Vukmir lett a BVSC vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
37 perce

Budafokról szerződtetett rutinos védőt a Kisvárda – hivatalos

Labdarúgó NB I
47 perce

Börtönre ítélték a Vinícius-bábut felakasztó Atlético-fanatikusokat

Spanyol labdarúgás
1 órája

A bennmaradás után Mihalecz István távozik a ZTE éléről – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Leukémiával diagnosztizálták a korábbi olasz válogatott kosarast

Kosárlabda
1 órája

Milák Kristóf nem indul a szingapúri világbajnokságon, és ebben a döntésében támogatom – Szabó Álmos

Úszás
1 órája
Ezek is érdekelhetik