Végre békés változás

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2007.02.02. 01:11
Címkék
Miközben tavaly vitáktól volt hangos a magyar kerékpársport – elég csak a Tour de Hongrie-t övező balhékra gondolni – az idén békésen távozott a Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség elnöke, Török Ottó.
A sportvezető az idei évtől kezdődően a NUSI elnöki tisztét is ellátja, és mivel ebben a funkciójában kerékpárral kapcsolatos támogatásokról is döntenie kell majd, az összeférhetetlenség vádját elkerülendő, inkább távozott az MKSZSZ éléről.Török Ottó mellett az elnökség több tagja, valamint Harangi Petra főtitkár és Takács Gyula szakmai igazgató is lemondott. A szövetségnek elvileg tizenöt napon belül kellett volna összehívnia a tisztújító közgyűlést, de ez a határidőt Krizsanits János, a Magyar Kerékpársportok Szövetségének elnöke kitolta hatvan napra, mivel tisztázatlan a klubok pontos száma, jogállása, a taglétszám és a gazdasági helyzet. Addig az MKSZSZ-t Pisok István (P–NÍVÓ Betonexpressz elnöke) felügyelő biztos vezeti, de jognyilatkozatot csak az MKSZ adhat ki. Pisok munkáját egy ügyvéd és Tarapcsák Péter MKSZ-elnökségi tag segíti, a vizsgálat befejezése után pedig az MKSZ összehívja az MKSZSZ tisztújító közgyűlését.
Legfrissebb hírek

Rubik-kocka, fűszeres gulyás: megérkezett a mezőny!

Egyéb autó-motor
6 perce

Fallabda Eb: Farkas Balázs nagy csatában maradt le az elődöntőről

Egyéb egyéni
14 perce

Férfi kosárlabda vb-selejtező: A finnek ellen itthon kezd Magyarország

Kosárlabda
1 órája

Magyar rangadó a US Open főtáblájáért

Tenisz
1 órája

US Open: Bondár ismét Szvitolinát kapta, Marozsán selejtezős, Fucsovics kiemelt ellenféllel kezd

Tenisz
1 órája

Kettesfogathajtó-vb: Dani Marcell második a díjhajtás első napja után

Egyéb egyéni
1 órája

Így festene Kerkez Szoboszlai hajával – jót nevettek a Liverpool magyarjai

Angol labdarúgás
1 órája

Öttusa: minden magyar döntőbe jutott az U19-es vb-n

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik