Nem ért célt a Cibona Zagreb

M. Cs.M. Cs.
Vágólapra másolva!
2007.01.26. 00:33
Címkék
Az utolsó előtti forduló mérkőzéseit játszották a férfi Euroliga-sorozat alapszakaszában. A három csoport első öt-öt helyezettje, valamint a legjobb hatodik kerül a középdöntőbe, ahol négyes csoportokra osztják a mezőnyt az alapszakaszban elért eredmények figyelembevételével.
Tíz együttes már biztosította helyét a legjobb tizenhat között: a spanyol Tau Cerámica, Badalona és Barcelona, a görög Panathinaikosz és Olympiakosz, a moszkvai CSZKA és Dinamo, az olasz Benetton Treviso, a török Efes Pilsen, valamint az izraeli Maccabi Tel-Aviv. Szerda este fél órán keresztül úgy tűnt, ehhez az illusztris társasághoz csatlakozhat a horvát Cibona Zagreb is, amely hektikus mérkőzésen 77–74-re megverte a Drazen Petrovic Kosárcentrumban a Joventut Badalonát.

Amikor ugyanis Báder Mártonék (kezdőként 22 perc alatt három pont és hét lepattanó a sérüléséből felépült magyar válogatott center statisztikája, aki azt mondta, védekezésben nem, de támadásban még zavarta az izomszakadás emléke) lejöttek a pályáról, még majdnem egy teljes félidő hátravolt a Panathinaikosz–Partizan Beograd mérkőzésből. A görög sztáralakulat győzelme megnyitotta volna az utat a horvát bajnok előtt a következő körbe. Csakhogy az athéniak – miután 11/0-s mérleggel elsőként jutottak tovább az alapszakaszból – egyszerűen ellazsálták a szerbek elleni találkozót, miként egy héttel ezelőtt málagai fellépésüket.

Ezután a Cibona, Partizan, Málaga hármas egyaránt 6/7-es győzelem/vereség mutatóval áll a csoport 4–6. helyén. Az utolsó fordulóban a horvátok Rómába utaznak a már reményét vesztő Lottomaticához, emellett Partizan–Unicaja Má- laga meccset rendeznek. És akkor még a C-csoport találkozóira is figyelniük kell a kékeknek.
Ha nyer a Cibona, mindenképpen továbbjut. Egy a bökkenő: a zágrábiak ebben a sorozatban eddig csak hazai pályán tudtak győzni…
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Kós Hubert is medencébe ugrik

Úszás
2 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
2 órája

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
3 órája

Igazi bajnok, igazi könnyek – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
3 órája

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
3 órája

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
4 órája

Az NB III-ban 5–0-ra nyert a Fradi az MTK ellen, Tischler-gól Dorogon

Labdarúgó NB II
4 órája
Ezek is érdekelhetik