Mínusz hétről próbálkoznak

M. Cs.M. Cs.
Vágólapra másolva!
2007.01.17. 01:40
Címkék
Múlt csütörtökön hazai pályán kapott ki 73–66-ra a Szeviép-Szeged együttese a K-CERO Kosice csapatától a legjobb 16 közé jutásért a második számú európai kupasorozatban.
A hétpontos vereség ellenére nem legyőzhetetlen a szlovák rivális, amely a végjátékban fordította a maga javára az eredményt hat napal ezelőtt.

„Ez másik meccs lesz. Elemeztük az első mérkőzés tapasztalatait, s úgy hiszem, megtaláltuk a réseket az ellenfél védelmében. Védekezésünkkel már Szegeden sem volt különösebb gond, támadásban azonban bátortalanok voltunk. Ennek okairól sokat beszélgettünk a héten a lányokkal, bízom benne, hogy kiköszöröljük a csorbát. Ha tovább nem is sikerül jutnunk, erős ellenféllel szemben készülhetünk a jövő heti három nagyon fontos bajnoki találkozónkra” – mondta Peresztegi Nagy Ákos, a szegediek szakvezetője.

A magyarok edzőjének dolgát megkönnyíti, hogy az első mecscsen betegen játszó Török Szilvia és Milena Tomova teljesen egészséges.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Marozsán–Wawrinka Sanghajban, Barcelona–PSG a Bajnokok Ligájában

Minden más foci
3 órája

Balogh igen, Dárdai B. és Szalai G. nem; együtt a szöuli Aranycsapat

E-újság
3 órája

Ugrás az ismeretlenbe – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
3 órája

Nyomasztó csatárkérdés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Gálázott az Atlético Madrid, a Tottenham a hajrában mentett pontot a Bodö/Glimt ellen

Bajnokok Ligája
4 órája

Egy öngól döntött a Chelsea javára José Mourinho mostani csapata ellen

Bajnokok Ligája
4 órája

Három magyar is a pályán volt, a Liverpool kikapott a Galatától

Bajnokok Ligája
4 órája

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
4 órája
Ezek is érdekelhetik