Kuttor Attila további két évig Fehérvárott marad

SZ. J.SZ. J.
Vágólapra másolva!
2007.01.14. 01:03
Címkék
Örülhetnek az FC Fehérvár szimpatizánsai, Kuttor Attila ugyanis hosszas gondolkodás után elfogadta a klub ajánlatát, és a múlt év végén lejáró szerződését 2008. december 31-ig meghosszabbította.
Joggal tartottak Kuttor Attila távozásától a székesfehérvári szurkolók, hiszen köztudomású, hogy a 19-szeres válogatott legjobb barátainak egyike az ősz végén leváltott edző, Csertői Aurél. Ráadásul a klub anyagi helyzete is megingott, így sokan azt hitték, a csapatkapitány esetleg követi barátját Sopronba – hiszen a visszavonulás eszébe sem jut a 36 éves védőnek. Gál László, a Fehérvár FC Kft. ügyvezetője viszont sikeres tárgyalásokat folytatott a labdarúgóval, így aztán könynyen lehet, hogy az 501 bajnokit játszó Kuttor Attila fehérvári játékosként érhet a csúcsra, s előzheti meg az 540 élvonalbeli mérkőzéssel rekordernek számító Illés Bélát, aki szintén a baráti köréhez tartozik. Egyelőre szóbeli az egyezség, a szerződést a jövő héten írják alá. Eldőlt az is, hogy távozik Fehérvárról a saját nevelésű Györök Tamás.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik