Gondban a Dunaferr

SZIRMAI GYÖRGYSZIRMAI GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2007.01.07. 00:24
Címkék
Hat év után először fordul elő, hogy a Dunaferr női csapata nem a Bajnokok Ligájában kezdi el a nemzetközi kupaszereplést. Az elmúlt bajnokságot csak a harmadik helyen zárta a dunaújvárosi egylet, így ezúttal az EHF-kupában kell helytállnia. Az viszont nem tűnik túlságosan egyszerűnek, hiszen már a kezdet kezdetén az orosz Rosztov Donba botlott, amellyel vasárnap idegenben találkozik.

„A videofelvételek alapján elég nehéz felmérni a Rosztov erejét – tájékoztatott Kovács Péter edző –, hiszen szerényebb képességű csapatok ellen láttam játszani. A kézilabdázói nagyon magasak, fiatalok, nem ijednek meg senkitől, a régi orosz iskolán nőttek föl. Szerdán a Hypóval játszottunk edzőmérkőzést idegenben, az ő stílusuk és az ő játékosaik felépítése hasonlít a rosztoviakéhoz.”

Saját csapatáról a mester elmondta, pillatnyilag egy-egy mérkőzésen belül is meglehetősen hullámzó teljesítményt nyújtunk, a figyelem, a koncentráció nem töretlen a hatvan perc során.

A Dunaferr rutinos kapusa, Sirina Irina hazatér Rosztovba, hiszen öt évig szerepelt az orosz klubban, amellyel bajnoki és kupagyőzelmet is szerzett.
„Az edzők, a vezetők között még akadnak ismerősök, de a mostani játékosok már egészen más korosztályhoz tartoznak – mondta. – Magasak, de kicsit rutintalanok, mégis jó csapatot alkotnak. Jósolgatni nem szoktam, mindenesetre győzni megyünk Rosztovba.”

Hiányozni fog a vasárnapi mérkőzésről Balogh Barbara és Paula Ungureanu (mindkettejük térdébe új keresztszalagot ültettek be). A szerb Szvetlana Obucsina teljesítményével a klub vezetői nem voltak elégedettek, ezért felbontották a szerződését. A német állampolgár Őri Adrienn vízuma nem készült el, emiatt nem tarthatott társaival Oroszországba.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik