Balogh sikere

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
Vágólapra másolva!
2006.12.30. 01:18
Címkék
Nem történt meglepetés, a két nagy esélyes között dőlt el a pénteki országos villámsakk bajnokság az Aquincum Hotelben. Almási Zoltán és Balogh Csaba hamar a többiek értésére adta, hogy ezen a napon belügynek tekintik az első hely kérdését. Sorra verték ellenfeleiket, csak az egymás elleni találkozójukon, illetve még egy-egy partiban remiztek.Biztosra lehetett venni, hogy a holtverseny a klasszikus sakkban hatszoros bajnok Almásinak kedvez, így Baloghnak mindenképpen több pontot kellett gyűjtenie riválisánál. A 13 fordulós, svájci rendszerű versenyen egészen a 12. körig fej fej mellett haladtak. A cím sorsát végül egy teljesen váratlan baki döntötte el az utolsó előtti játszmák során. Almási Zoltán sokkal előnyösebb állásban az időzavar hatására egylépéses mattot nézett el Cao Sang ellen, míg Balogh Csaba ismét győzött, és egypontos előnyre tett szert.A finálé lényegi kérdése néhány másodperc alatt eldőlt, mindössze ennyi idő kellett ahhoz, hogy Balogh remizzen. Ez a döntetlen pedig azt jelentette, hogy a csütörtöki rapid elsőség után a villámsakkban is a legjobbnak bizonyult.ORSZÁGOS VILLÁMBAJNOKSÁG, BUDAPEST
Végeredmény. Egyéni. Bajnok: Balogh Csaba (Aquaprofit Nagykanizsa TSK, 2616, edző: Petrán Pál) 11.5 pont, 2. Almási Zoltán (Honvéd Auróra SE, 2664) 10.5, 3. Tolnai Tibor (Honvéd Auróra SE, 2467) 9.5. Csapat. Bajnok: Honvéd Auróra SE (Almási Zoltán, Hoang Thanh Trang, Cao Sang) 28.5 pont, 2. Aquaprofit Nagykanizsa TSK (Balogh Csaba, Bokros Albert, Horváth Péter) 28, 3. BEAC (Antal Gergely, Radnai Ádám, To Nath Min) 24.5
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: F1-es időmérő a Hungaroringen, úszó-vb Szingapúrban, NB I FTC-meccsel

Birkózás
5 órája

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
5 órája

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
6 órája

Vízidémonok – Csinta Samu publicisztikája

Úszás
6 órája

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
6 órája

Az Atalanta ragaszkodik Lookman vételárához; vb-ezüstérmes védőt igazolt a Real Sociedad – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
7 órája

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
7 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
7 órája
Ezek is érdekelhetik