Álomcsapat halpaprikással

Nem túlzás: nehéz időket élt a veszprémi férfi kézilabdaklub az ezredfordulón. Persze a sikercsapat (ma már 15-szörös bajnok, 16-szoros MK-győztes) más jellegű gondokkal küzdött, mint a szerényebb körülmények között dolgozó, olykor éppen csak vegetáló hazai vetélytársak. A klubvezetők állhatatos és hatékony munkájának, valamint a város és a szponzorok bőkezűségének köszönhetően a sztárcsapatnak nem voltak súlyos anyagi gondjai, s itthon alig akadt igazán veszélyes riválisa. A legfőbb gondja az volt, miként verekedheti vissza magát Európa élére (1992-ben Joósz Attila edző vezetésével már nyert KEK-et), pontosabban hogyan kaparinthatná meg az azóta is hőn áhított BL-trófeát.

Nehéz időszak volt továbbá azért is, mert a Dunaferr 2000-ben letaszította a Fotex KCV-t az NB I trónjáról. Szóval Hajnal Csaba elnöknek és a vezérkar többi nagy tudású és a csapatért élő-haló tagjának lépnie kellett.
Az ilyenkor szokásos recept: végy egy klasszisokkal teletűzdelt csapatot, találj kitartó mecénásokat, szerződtess rátermett, sikerorientált edzőt, és fizess pontosan, tisztességesen!

Ezért szerződtették a veszprémiek 2000-ben a horvát Zdravko Zovkót, a Fotex KCV egyik legerősebb BL-ellenlábasa, a Badel Zagreb egykori edzőjét, Los Angeles (1984) olimpiai bajnokát, a svájci vb (1986) aranyérmesét. A közgazdász végzettségű hajdani klasszis balszélső a kilencvenes években, amikor a horvát férfiválogatottat szövetségi kapitányként vb-ezüst- és Eb-bronzéremig vezette, immár a kétszeres BEK-győztes (1992, 1993) Badel Zagreb mestereként gyakran találkozott a veszprémiekkel, akik éveken át ,,vadásztak” rá.

Az ünnepeket és az idei téli szabadságát otthon, vagyis Zágrábban töltő mestertől azt kérdeztük, miként emlékszik a kezdeti időkre Veszprémben, illetve megvalósultak-e az álmai a magyar klubban az elmúlt hat és fél évben.

,,Az első hetek és hónapok rettentően nehezek voltak – mondta a családtagjai körében pihenő tréner. – Szinte minden rossz összesűrűsödött Veszprémben, a problémák halmozódtak, azt hittem, itt a világ vége. A csapat egyik legjobbja, Éles József autóbalesetet szenvedett, csarnokunkat átalakítás miatt több hónapra bezárták, és ezekben a napokban meghalt az édesapám. Ilyen körülmények között tervezgettük, miként lehet a Fotexet továbbra is az európai élcsapatok között tartani, majd elvezetni a Bajnokok Ligája-diadalig. Ugyanis Veszprémben ez a legnagyobb álom, ez a leghőbb vágya szurkolónak, szponzornak, játékosnak, vezetőnek egyaránt. Hozzáláttunk hát a nagy átalakításhoz, új, rutinos sztárok igazolásához, a csapatépítéshez, amely persze azóta is szinte évadonként megismétlődik. A nagy siker küszöbéig eljutottunk négy éve, ám a fináléban a német Magdeburg egy hajszállal jobb volt. A hármas feladat azóta is változatlan, a csapatnak itthon bajnokságot és kupát kell nyernie, az európai porondon pedig a végső diadal a cél.”
Ez jól hangzik, de az eredményekig vezető út általában rettentően rögös. Ezt Zdravko Zovko is tapasztalta, pedig sok baráti és kollegiális segítséget kapott a munkájához.

Sorra igazolta a Fotex a külföldi és hazai hírességeket, akik a már meglevő klasszisok (Pásztor István, Csoknyai István, Éles József, Pérez Carlos, Díaz Ivo) mellé érkezve gyorsan beilleszkedtek, s alkalmazkodtak Zovko egyéni stílusához, világszerte elismert módszereihez.
Ez a folyamat, amely Zlatko Saracevic, Mirza Dzomba és Sterbik Árpád szerződtetésével kezdődött, majd Kiril Lazarov, Buday Dániel, Nikola Eklemovics, Gál Gyula, Vlado Sola és Dejan Perics igazolásával folytatódott, a mai napig is tart az MKB Veszprémben.

,,Közben persze azt a törekvésemet sem adtam fel, hogy a fiatal tehetségekből, Iváncsik Gergőből, Gulyás Péterből, Putics Barnából, Tatai Péterből kihozzam a lehető legtöbbet, s kitűnő, rutinos játékosokat formáljak belőlük – folytatta Zovko. – Ez nemcsak a klub, hanem a magyar kézilabda érdeke is, és a kettő összefonódik. Egy-két kérdésben olykor volt – és ma is akad – nézeteltérésem, vitám a klub vezetőivel, de az utánpótlás-nevelés fontosságát és a terveinket illetően egyetértés van köztünk. Az pedig nem is jó, nem is egészséges, ha némely kérdésekben nincsenek egymással összemérhető álláspontok a közös célokért, a nagy eredményekért sokat dolgozó munkatársak között.”

A veszprémi hétköznapokra térve a magyar életet, az ételeket és italokat meg kellett szoknia, s az itteni szokásokat is illett megtanulnia Zdravko Zovkónak, akinek Csonti Rudolf, majd Csoknyai István lett szakmai szárnysegédje, tolmácsa és civilben a barátja.

,,Azért is nehéz a dolgom Veszprémben, mert immár hét éve távol vagyok a családomtól – magyarázta a magát angolul jól, de magyarul is elfogadhatóan megértető mester. – Igaz, Zágráb közel fekszik Veszprémhez, de ez csalóka. Ha nem lehet mellettem a feleségem és a két lányom, bizony sok a kétszáz kilométer is. A sok kedves embernek, valamint a magyar konyhának és az ételek fűszerezésének köszönhetően mégis otthonosan érzem magam Veszprémben. A főzési, sütési szokások valamelyest hasonlítanak a horváthoz, de mégis mások, mert a magyar konyha több paprikát használ. Nekem a halpaprikás a kedvencem, ha az italok közül kell választanom, akkor a tokaji borokra és az eredeti Unicumra szavazok.”

Amikor azt kértük a mestertől, hogy az utóbbi hat év veszprémi játékosaiból állítson össze álomcsapatot, egy pillanatig sem gondolkodott a válaszon.
,,Sok csodálatos játékos, a sportág nagy egyénisége megfordult a klubban az utóbbi hat évben – mondta –, de az én álomcsapatom a következő: Perics, Gulyás, Lazarov, Gál, Eklemovics, Pérez, Iváncsik. Vagyis a jelenlegi kezdő hetes. Nem vitás, a múlt klasszisai közül is lehetne bőven válogatni, csakhogy a játékban nem a történelem, hanem a jelen és még inkább a jövő a fontos. Erre az álomcsapatra pedig lehet építeni.” ---- Amikor Donát Tamás, a Nemzeti Sport Veszprém megyei vezető tudósítója megírta a „25 év aranyban” című sikerkönyvet a világhírű csapatról, abban megkérdezte Zovkót, megannyi korábbi – horvát, olasz és szlovén klubban elért – sikere után 2000 nyarán miért éppen a királynék városába jött dolgozni.

,,Elsősorban azért, mert itt ragaszkodtak a személyemhez – válaszolta. – Méghozzá éveken keresztül. Meggyőződtem arról, hogy valóban engem akarnak. Ezért utasítottam vissza a szlovén Celje és a német Kiel invitálását. Azt is éreztem, hogy ennél a klubnál a vezetők és a játékosok is egy irányba húznak. A Zágráb edzőjeként is érzékeltem, amikor – többször – egymás ellen játszottunk, hogy ebből a társaságból süt a tenni akarás, a győzelem utáni vágy.”
Aki kicsit is ismeri a klubot, tudja, a motiváltsággal azóta sincs probléma az MKB Veszprémnél. ---- Hajnal Csaba, az MKB Veszprém ügyvezető igazgatója: – Három dologra vagyok a legbüszkébb. Arra, hogy ebben a klubban dolgozhatom, hogy klasszis játékosaink sora évtizedek óta világszínvonalon szórakoztatja a magyar sportbarátokat, és hogy a klubunknak minden tekintetben tökéletesen megfelelő Zdravko Zovko a munkatársam. Sok makacs ember dolgozik nálunk, ő is az, de tudunk kompromisszumot kötni a közös célok érdekében. Ez a lényeg.

Csoknyai István másodedző: – Gyönyörű öt évet töltöttünk együtt, amíg az edzőm volt, és jelenleg is élmény vele dolgozni. Elképesztően felkészült tréner, és a tapasztalatát szívesen átadja másoknak.

Dragan Djukics, a svájci férfiválogatott szerb szövetségi kapitánya: – Egykori szegedi edzőként arra emlékszem, mindig ünnep volt a Zovko-csapat ellen mérkőzni. Ritkaság, hogy egy edző hat évadon át sikeresen, közmegelégedésre, a jövőt is építve dolgozzon egyazon klubban.

Pásztor István, az MKB Veszprém világválogatott balszélsője: – Következetes munkamániás, akinek jó a humora, s akiről remek eredményei mindent elárulnak. Nem elzárkózó egyéniség, de a magánéletét sosem keveri össze a sporttal, és a pályán történtek sem befolyásolják a játékosokkal tartott civil kapcsolatát. Olykor annyira beleéli magát a mérkőzésekbe, hogy alig tud hideg fejjel mérlegelni.