Nincs harag a szorítóban

„Madár” hat éve veretlen, legutóbb a sydneyi olimpián kapott ki az orosz Gajdarbek Gajdarbekovtól, azóta huszonöt meccset vívott, mind a huszonötöt megnyerte, ezekből tizenötöt kiütéssel. Ami azt illeti, amatőr korában sem sűrűn ismerkedett meg a vereség ízével, világ- és kétszeres Európa-bajnok lévén túlnyomórészt adta, nem pedig kapta a pofonokat...

– Az lehet, de az ökölvívás egyike azon ritka sportágaknak, amelyekben a győztes képét is kidekorálják, itt bizony a vesztes is keményen odacsap. Szóval éppenséggel bőven lett volna alkalmam megharagudni ellenfeleimre, sőt akár meggyűlölni őket, de igaz lelkemre mondom, ilyesmi sohasem vetődött fel bennem. Mármint a gyűlölet, mert azért előfordult, hogy nem kedveltem valamelyik riválisomat – magyarázza Erdei Zsolt.

– Szép is lenne, ha egy sziklaöklű világbajnok galamblelkű lenne...
– Amatőr korszakomból egyetlen esetre emlékszem, amikor dühből bokszoltam. Alig tizenhat éves lehettem, Németországban volt a meccs – az is lehet, hogy még NSZK-nak hívták –, egy török származású, kifejezetten tenyérbe mászó képű fickóval kellett verekednem. Egy sörsátorban rendezték a találkozót, s a srác a himnuszunk alatt a kötélre támaszkodott, rágógumit majszolt, s kihívóan beleröhögött az arcomba. Nem beszélve arról, hogy erősebbnek is tűnt nálam, kicsit meg is ijedtem tőle, no meg rettenetesen irritált is. Olyannyira, hogy már az első menetben kétszer leütöttem, aztán a másodikban még kétszer, s kihirdették a döntő fölényes győzelmemet. Na, akkor kéjes örömöt éreztem az összevert ábrázata láttán.

– A profik között haragudott valakire?
– Hugo Hernán Garayra.

– Gondoltam, hogy őrá. Hiszen kétszer is megverekedtek, s mindkétszer roppant szoros volt a küzdelem, miként a pontozás aránya is.
– Félreért, nem az volt a bajom az argentin fiúval, hogy jó bokszoló, s hogy tényleg megkeserítette az életemet. Valahogy pimaszság, tiszteletlenség áradt belőle, nehezen tudnám megmagyarázni, a bioáramokkal lehetett a baj. Nem éreztem belőle azt a respektet, amelyet én is megadok minden ellenfelemnek, s amelyet többnyire magam is megkapok. De azért őt sem gyűlöltem, odáig senkivel szemben sem jutottam el.

– És a többi nagy ellenfele: Julio César González, Mehdi Sahnoune, Alejandro Lakatus, Paul Murdoch, Thomas Ulrich?
– Velük kimondottan kellemes volt a kapcsolatom. Gonzálezt például öt nappal a világbajnoki döntőnk előtt láttam először Karlsruhéban, amikor valamiért át kellett mennem a szállodájába. Ott kártyázott a csapata tagjaival, szívélyesen üdvözöltük egymást, ennyi. Én még Lakatussal is kijöttem, pedig ő nem kifejezetten szeretetre méltó pasas, Garay volt az egyetlen kivétel. De ez nem is csoda. A bunyósok rendszerint remek fickók.

– A profi bokszban szokás, hogy a meccseket megelőző sajtóértekezleten sértegetik egymást az ellenfelek...
– Én erre nem vagyok vevő. Számomra a meccs akkor kezdődik, amikor belépünk a szorítóba, és megütik a gongot.

– Lehet, ez hiányzik ahhoz, hogy még népszerűbb legyen Németországban? A műbalhé?
– Lehet, de ha ez az ára, akkor nem kérek belőle.

– Amatőr korában hányadán állt az ellenfelekkel?
– Először is nem sokszor vertek meg, másrészt pedig egy nagy család voltunk, Lestár Pisti, Énekes Pista, Gábris Bulcsú, akivel még egy osztályba is jártam. Persze becsúszott egy-egy vereség, főleg amikor nagyon fiatal voltam, például Mizsei Gyuri vert meg. De soha, semmilyen ellentét nem alakult ki közöttünk. Sőt éppen ellenkezőleg.

– Mire gondol? Megpuszilták egymást a ringben?
– No azt azért nem, de például egyszer még fair play díjat is kaptam. Tizenkét éve történt, már nem emlékszem az ellenfelem nevére, de az első menetben akkorát bevertem neki, hogy hallottam is a reccsenést, eltörött szegénynek az orra. Nem rogyott össze, de ingott-ringott, a bíró meg nem vette észre, sőt az edzője sem, én viszont láttam, hogy rosszul van, le is engedtem az ökleimet, és szóltam a bírónak, hogy vizsgáltassa meg a srácot. Akkor már az edző is észbe kapott, végül felterjesztettek fair play díjra, meg is kaptam… Tudja, az emberek nem erre gondolnak, amikor meghallják a klisét, hogy ilyen a boksz. Pedig ilyen is.