Megbecsülés itt, átverés ott

A tizenhatodik helyen zárta a szezont Pető Zoltán csapata, az FC Brussels. Így aztán küzdelmes tavaszi idény vár a belga fővárosi együttesre, mivel egyelőre csak jobb gólkülönbségével előzi meg a pillanatnyilag osztályozóra kényszerülő Lokerent.

Pető Zoltán ennek ellenére jól érzi magát Brüsszelben, ami nem is csoda, hiszen bár nem volt zökkenőmentes a beilleszkedése, mostanra meghatározó tagja a piros-feketéknek. A klubnál megbecsülik, folyamatos jó teljesítményével pedig kivívta a szurkolók szeretetét is. Az idén két alkalommal a forduló gólját lőtte a belga első osztályban, az FC Brusselsben ráadásul többször is a hónap játékosa lett.

„Másfél évvel ezelőtt érkeztem az FC Brusselshez, és valóban, az első időszakban nem éreztem túl jól magam – mondta Pető Zoltán. – Eleinte sérülés hátráltatott a játékban, ráadásul az akkori edzővel nehezen találtam meg a közös hangot. A nehéz időszakban gyakran segített a Belgiumban élő menedzser, Bognár György is, aki sokszor tartotta bennem a lelket. Aztán a tavasszal sokat javult a helyzet. Ekkor már kint volt velem a családom, rendszeresen játszottam, és végül kiharcoltuk a bentmaradást. Maradtam tehát, amit egyáltalán nem bántam meg, igaz, nehéz tavasz vár ránk jövőre is.”

Ősszel há-rom győze-lem mellett hét döntetlen és ugyanennyi vereség az FC Brussels mérlege. A hátvéd szerint azonban ezúttal sem lesz gond a bentmaradással, feltéve, hogy sikerül megerősíteni a keretet a télen. Pető Zoltánnak 2007 nyaráig élő szerződése van a klubbal, és a vezetők már most azt szeretnék, ha a kilencszeres válogatott hosszabbítana.

„Annak ellenére, hogy olykor hazahúz a szívem, még szívesen maradnék Brüsszelben, ezért valószínű, hogy újabb szerződést írok alá – így Pető Zoltán. – Sajnos otthon továbbra sem rendezettek a viszonyok, itt viszont csak a futballra kell koncentrálnom. Persze ha egyszer úgy hozza a sors, örömmel játszom még Magyarországon, de ez egyelőre nem aktuális. Harminckét évesen ugyanis nem utolsó szempont a családom. A feleségem és a kisfiam megszerette az országot. Brúnó egyébként nem csupán előkészítő iskolába jár itt, hanem már focizik az FC Brussels kölyökcsapatában is. Igaz, még csak öt és fél éves, és eddig nem tudta eldönteni, hogy kapus vagy csatár legyen. Még véletlenül sem akar védő lenni, mint az apja...”

A posztokat egyébként Pető Zoltán is váltogatta mostanában. Korábban minden csapatánál balhátvédként számítottak rá, Brüszszelben azonban először kény-szerűségből belső védőt játszott. Végül ott is ragadt.

„Szeretek a védelem tengelyében futballozni. Harminckét évesen van már akkora rutinom, hogy felelősségteljesen lássam el a feladatomat ezen a poszton. A csapatunk védekező felfogású, emiatt sajnos ritkán tudok fellépni a támadásokhoz, és ez, bevallom, hiányzik egy kicsit.”

Pető Zoltánt a belga újságírók gyakran hasonlítják Lőrincz Emilhez, aki a kilencvenes években szintén az FC Brusselsben, akkori nevén, a Molenbeekben profiskodott.

„Emilnek a mai napig hatalmas a respektje a klubnál. Nem felejtették el, de így vannak a belgák a többi, náluk korábban megforduló magyar játékossal is.”

A magyar labdarúgáson edződő szurkolók úgy gondolhatják: azok a játékosok, akik úgy döntöttek, hogy külföldön folytatják pályafutásukat, átlépve országunk határát, nemcsak egy idegen kultúrába, hanem máris jobb körülmények közé csöppennek – társadalmilag és gazdaságilag egyaránt, a futball minőségéről már nem is beszélve.

Az osztrák Rapid Wiennel korábban bajnoki címet is nyerő Korsós György a nyáron Görög-országba igazolt, és azt hihetnénk, a válogatott játékosnak a Xanthi csapatánál aranyélete volt, ám a valóság mást mutat: Korsós azon kivételek táborát erősíti, akik fejvesztve menekültek el munkaadójuktól – nyomatékosítjuk: önhibájukon kívül.

„Szerettem volna más ország futballkultúráját is megismerni, ezért távoztam Ausztriából – elevenítette fel a nyári eseményeket Korsós György. – Több külföldi lehetőségem is akadt, ám a görög Xanthi csapatánál éreztem, hogy ragaszkodnak hozzám. Az elnök, illetve tulajdonos saját gyönyörű házába hívott tárgyalni, külön küldöttség fogadott, éreztették: én kellek nekik.”

Problémák azonban már a szerződés aláírása utáni napokban jelentkeztek, mikor kiderült: a helyzet nem annyira rózsás, mint ahogy azt a vezetők feltüntették.
„Nem mondhatják, hogy nem tájékozódtam, hiszen alaposan utánaérdeklődtem mindennek – cáfolta Korsós György, hogy felelőtlenül vágott volna bele a kalandba. – A beszámolók, fényképek, rövidfilmek mind-mind normális állapotokra utaltak, aztán kiderült: a stadion és az öltözők csak külcsínben voltak szépek, belülről a szó legszorosabb értelmében rohadt minden.”

A magyar játékos nem sejthette, hogy Görögország azon területére költözik, amelyet társadalmi okokból (elsősorban a török lakosok nagyarányú jelenléte miatt) kevésbé támogat a görög állam. Mondhatni: jócskán elhanyagolja.

A körülményeken kívül azonban a csapattal is adódtak gondok, bár Korsós György az UEFA-kupában és a bajnokságban is szerepet kapott, így nem állítható, hogy a sértődöttség beszélne belőle.

„A görög vezetőedző diktatórikus módszereket alkalmazott, hülyének nézett minket, zsarnokoskodott, mindeközben az elnök zsinóron rángatta, mint egy bábut – ismertette a viszonyokat Korsós György. – Nem volt helye finomkodásnak, aki nem állt be a sorba, azt szó szerint fenéken rúgta az edző. Ellentét volt a külföldi és görög játékosok között, mert utóbbiak féltették helyüket a csapatban.”

Miután a negatív élmények egyre csak gyűltek, a játékos nem bírta tovább, és szerződésének felbontását kérte, nem elsősorban magára, mint inkább feleségére és leendő gyermekére gondolva.

„A párom várandós, és karrierem helyett jelenleg az ő egészsége foglalkoztat a leginkább – szögezte le a hátvéd. – Érdeklődnek irántam Ausztriából és Svájcból is, a Rapidba szívesen visszamennék, de azt sem tartom kizártnak, hogy hazatérek, bár hozzászoktam a légiósélethez. Tudom, hogy legközelebb még körültekintőbbnek kell lennem…”