Jacobsen ezúttal végig bírta

ORLAY ZOLTÁNORLAY ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2006.12.18. 01:21
Címkék
Mika Kojonkoski a norvég síugró-válogatott finn vezetőedzője megmondta. Gyengén sikerült a szezonkezdet a sportág „feltalálóinak”, de nem kell aggódni, az idény során javulnak majd.
Arra is rámutatott, hogy az idén néhány fiatal síugró hívja majd fel magára a figyelmet. Honfitársa, Arttu Lappi és az osztrák junior-világbajnok Gregor Schlierenzauer mellett saját versenyzőjére, Anders Jacobsenre célzott. Jacobsen síugrószemmel nem számít túl fiatalnak, 22 lesz februárban, eddig mégsem tudott stabil helyet kiharcolni magának a norvég csapatban. Nem is csoda, Roar Ljökelsöy (sírepülő-világbajnok), Björn-Einar Romören (világcsúcstartó) vagy Lars Bystöl (olimpiai bajnok) mellett nem könnyű „labdába rúgni”. Ám az ászok az idén botladoznak, míg Jacobsen szárnyal, eddig háromszor állt dobogón. A szombati engelbergi viadalon az első kör után vezetett, de akkor még Schlierenzauer megelőzte. Vasárnap ismét nagy előnyt szerzett, elsőre 138 métert ugrott, hat méterrel és több mint tíz ponttal megelőzve a svájci Andreas Küttelt. Tarthattak tőle az északiak, hogy a fiatal Jacobsen ismét elizgulja a döntő ugrást, ráadásul nem érhette be biztonsági produkcióval, mert bár a svájciak kétszeres olimpiai bajnoka, Simon Amman csak ötödik volt az első körben, mégis eséllyel pályázott a győzelemre, ugyanis másodszorra akkorát ugrott, mint Jacobsen elsőre. A norvégnak tehát 130 méter fölötti eredmény kellett a győzelemhez. Ő azonban nem taktikázott, ismét a 137 méteres vonal környékéig szállt (137.5 méter), kockáztatva, hogy rossz talajfogással esetleg – szó szerint – eleshet a győzelemtől. Egy pillanatra el is vesztette egyensúlyát a leérkezés után, ám ügyesen korrigált, így nagy fölénnyel megnyerte élete első Vk-versenyét, jelezve: igényt tart a december 30-án rajtoló Négysáncverseny összetett első helyére. Elnézve a másodvirágzását élő Ammann vagy Schlierenzauer teljesítményét, és nem megfeledkezve a szezon elején gyengélkedő nagy öregekről, biztosak lehetünk benne, óriási lesz a csata az idény legfontosabb síugróeseményén.VK-VERSENY, ENGELBERG
Az élcsoport:
Az élcsoport:
1. Anders Jacobsen (norvég) 280.9 pont (138 m és 137.5 m), 2. Ammann (svájci) 266.4 (130, 138), 3. Schlierenzauer (osztrák) 262.3 (131.5, 134.5).
A Vk állása 5 verseny után (még 19 van hátra): 1. Ammann 360 pont, 2. Jacobsen 346, 3. Schlierenzauer 310
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik