A Werder Bremen lett a tél bajnoka!

V. G.V. G.
Vágólapra másolva!
2006.12.18. 01:04
Címkék
Legördült a függöny, véget ért a Bundesliga első osztályának őszi szezonja – a január végén esedékes folytatásig elsősorban a színfalak mögött zajlanak majd az események a német labdarúgásban.
Naldo volt a brémai Mikulás: gólja ôszi elsôséget hozott
Naldo volt a brémai Mikulás: gólja ôszi elsôséget hozott
Naldo volt a brémai Mikulás: gólja ôszi elsôséget hozott
Naldo volt a brémai Mikulás: gólja ôszi elsôséget hozott
Naldo volt a brémai Mikulás: gólja ôszi elsôséget hozott
Naldo volt a brémai Mikulás: gólja ôszi elsôséget hozott

Vasárnapra azonban még maradt két összecsapás, és egyik sem volt tét nélküli.
A Werder Bremen–Wolfsburg találkozó kapcsán az volt a kérdés, képesek-e győzni a brémaiak, hiszen jól tudták: a három pont megszerzésével (de csak azzal) ők telelnének az élen – még ha csak jobb gólkülönbségüknek köszönhetően is előznék vissza a szombaton az első helyre ugró Schalkét.
„Mindig arra törekszünk, hogy az élen álljunk – mondta a csapat mestere, Thomas Schaaf, majd hozzátette: – Persze legszívesebben a bajnokság végén lennénk elsők.”

A bajnokság egyik leggólerősebb csapatához, a Werderhez éppen a legjobban védekező gárda érkezett. Vasárnap nem úszták meg Klaus Augenthaler tanítványai kapott gól nélkül, de ezúttal szerencséjük volt, hiszen ahelyett, hogy a Werder gyorsan megszerzett előnyét a 34. percben Diego tizenegyeséből megduplázta volna, alig hét perc múlva a ghánai Isaac Boakye lőtt a Werder kapujába.

A döntetlennek elsősorban Gelsenkirchenben örülhettek a Schalke szimpatizánsai, ám amikor talán már kezükbe is vették a teli pezsgőspoharakat, Brémában jött, látott és győzött Naldo! A múlt héten Frankfurtban mesterhármast elérő brazil védő most is betalált. Győzelmével a Werder Bremen lett az őszi első, és Thomas Schaaf joggal örült.

A nap másik mérkőzésén a Dortmund a Bayer Leverkusent fogadta, amely hét közben megmentette a német csapatok becsületét azzal, hogy az UEFA-kupában 2–1-re nyert a török Besiktas ellen, és továbbjutott. A Bayer a bajnokságban is 2–1-re nyert: legyőzte idegenben a Borussiát, aminek könnyen az lehet a következménye, hogy kirúgják a hazaiak edzőjét, Bert van Marwijkot.

BUNDESLIGA, 17. FORDULÓ
Werder Bremen–Wolfsburg 2–1
G: D. Jensen (17.), Naldo (86.), ill. Boakye (41.)
Dortmund–Leverkusen 1–2
G: Amedick (85.), ill. Voronin (24.), Kiessling (74.)

KORÁBBI EREDMÉNYEK
Bochum–Mönchengladbach 2–0
Mainz–Bayern München 0–4
Bielefeld–Schalke 0–1
Hertha BSC–Frankfurt 1–0
Nürnberg–Hannover 3–1
Aachen–Hamburg 3–3
Cottbus–Stuttgart 0–0
Az állás az őszi idény végén
Az állás az őszi idény végén
1. Werder Bremen17113347–2236
2. Schalke17113329–1736
3. Bayern München17103430–1933
4. Stuttgart1795328–1932
5. Hertha BSC1776428–2427
6. Leverkusen1774628–2425
7. Nürnberg17411221–1623
8. Bielefeld1757523–1922
9. Dortmund1757521–2122
10. Frankfurt1748522–2820
11. Hannover1755716–2620
12. Wolfsburg1747612–1619
13. Aachen1754828–3319
14. Bochum1753922–3018
15. Cottbus1745818–2417
16. M’gladbach17431013–2315
17. Hamburg17110616–2213
18. Mainz1718811–3011
A KÖVETKEZŐ FORDULÓ MŰSORA
2007. január 26. (péntek), 20.30: Dortmund–Bayern München. 2007. január 27. (szombat): Bielefeld–Hamburg, Frankfurt–Schalke, Nürnberg–Stuttgart, Cottbus–Mönchengladbach, Bochum– Mainz, Hertha BSC–Wolfsburg. 2007. január 28. (vasárnap): Aachen–Leverkusen, Werder Bremen–Hannover.
---- G ----
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Paks–CFR az Európa-liga selejtezőjében; Wimbledon

Minden más foci
4 órája

Nősök–Nőtlenek örökrangadó – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
4 órája

A Paks az első nyári eurofecske; az 50 éves Palkovics Krisztián a Kékszalagon ünnepel

E-újság
4 órája

Női Eb: a francia válogatott a második meccsét is megnyerte

Minden más foci
5 órája

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
5 órája

BL-selejtező: nem sok babér termett a vendégeknek szerdán

Bajnokok Ligája
5 órája

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
6 órája
Ezek is érdekelhetik