Mennyből a pokolba

Amikor másfél évvel ezelőtt, 2005. május 11-én este, a Magyar Kupa-döntő lefújásakor több ezer soproni szurkoló küszködött a könnyeivel, meg sem fordult a drukkerek fejében, hogy 2006. november 25-én a Debrecen elleni hazai bajnoki mérkőzés után sokuk szája újból sírásra görbül majd. Pedig így történt, ám van egy lényeges különbség: míg előbbit az öröm váltotta ki, addig az utóbbit a szűnni nem akaró elkeseredettség…

Mindenkit meglepett a kupagyőzelem

Mindkét dátum történelmi jelentőségű Sopron (első osztályú) labdarúgásában, ám az egyik esemény a mennyet, a másik pedig a poklot jelképezi, azaz nem túlzás azt állítani, hogy a város gárdája és a hívei mindkettőt megjárták már – röpke másfél év alatt.
Minden úgy kezdődött, ahogy a mesékben…

A csapat Matáv FC Sopron néven 2000-ben feljutott az első osztályba, majd három szezonon keresztül tartó középszerű teljesítmény után 2004-ben Dajka László irányításával elérte az eddigi legjobb bajnoki helyezését: ötödik lett. Később még erre is rátett egy lapáttal: a Ferencvárostól a bajnoki és kupagyőzelem ellenére eltanácsolt, a bordó-fehérek kispadjára 2005 tavaszán visszatérő Pintér Attila vezérletével a soproniak fennállásuk során először hódították el a Magyar Kupát.
Rögzítsük még egyszer: 2005. május 11-én.

Az időpont a soproni labdarúgás felemelkedésének végét és mélyrepülésének kezdetét jelzi.
„Abban a szezonban a bajnoki szereplést illetően az élmezőny volt a cél – emlékezett vissza Szekeres Tamás, aki tagja volt a soproniak kupagyőztes együttesének, most pedig Norvégiában, a Fredrikstadban légióskodik. – Csak titokban bíztunk abban, hogy a kupában sikeresek lehetünk. A kiugró eredmény nem a véletlen műve volt: a klubot anyagi stabilitás jellemezte, a vezetők mindvégig korrektek voltak, a csapatban pedig remek játékosok szerepeltek.”

„Valóban, nem számított senki sem kupagyőzelemre – emlékezett Tóth Mihály, a soproniak gólkirálya, aki 2005 óta szintén Norvégiában légióskodik, és jelenleg Szekeres Tamás csapattársa. – Azért szép játék a labdarúgás, mert bármi megtörténhet. Négy évet töltöttem Sopronban, Pintér Attilának és a vezetőknek köszönhetően remek szellemű társaság volt az akkori, amely a kupát elhódította.”
A kiemelkedő eredmény után másfél évvel, a DVSC ellen olyan esemény történt a soproniakkal, amilyenre első osztályú szereplésük során még nem volt példa: hat gólt kaptak saját – gyér számú – nézőközönségük előtt.
Mivé lett a kupagyőztes alakulat, és hová lettek a szurkolók 2006. november 25-ére?

Későn érkezett az anyagi segítség

„Ez tipikusan magyaros jelenség. Ha sikeres a csapat, vagy látják a játékosokon a küzdeni akarást, akkor úgyis a gárda mellé állnak az emberek” – mondta Szekeres Tamás.

„A csapat szereplésének egyik fokmérője a nézők hozzáállása – elmélkedett Tóth Mihály. – Elszomorító, hogy az együttestől az utóbbi időben ennyien elpártoltak: 2001 nyarán igazoltam Sopronba, és az ott töltött évek alatt általában négyezren, sokszor annál is többen voltak a lelátón. Úgy tudom, mostanában ezer-ezerötszáznál is kevesebben járnak ki a stadionba.”

Na, de maradjunk a múltidézésnél: a 2004–2005-ös bajnokság végeztével az addigi névadó szponzor és egyben főtámogató, a Matáv Rt. nem kívánta tovább segíteni a klubot, s ugyanígy gondolta az Antók Kft. is – ezzel pedig egyik pillanatról a másikra az ellehetetlenülés szélére sodródott a kupagyőztes gárda.
„A Matáv döntését követően, amikor a vezetőket, vagy Pintér Attilát kérdeztük a hogyan továbbról, világossá vált, hogy bizonytalan a jövő – sajnálkozott Szekeres Tamás. – Az akkori ügyvezető igazgató, Gőbl Gábor bízott abban, hogy a Matávhoz hasonló nagyságrendű, tőkeerős céget tud majd a klub mellé állítani. A bravúr sikerült – azonban túl későn. A meghatározó játékosok addigra már távoztak…”

„A kupagyőzelem előtt, de még közvetlenül azután sem hittük volna, hogy ilyen nehéz helyzetbe kerülhet a klub, hiszen addig nem volt gond, a járandóságunkat mindig időben megkaptuk – mondta Tóth Mihály. – Hihetetlen, hogy Magyarországon olyan siker után, mint a kupagyőzelem, magára hagyja a főtámogató azt a csapatot, amely tizennégy éve a nevét viselte. Megemelem a kalapom azok előtt, akik maradtak, és mind a mai napig küzdenek a soproni labdarúgásért. Többen a szememre vetették, hogy menekültem a süllyedő hajóról, ám elárulom: anyagilag a lehető legjobban járt a távozásommal a gárda.”
Nos, így esett szét mozaikjaira egy sikeres csapat…

Ám volt esély a darabkák újbóli összeillesztésére!
A klub vezetőségének sikerült az utolsó pillanatban, ha nem is névadó szponzort, de többségi tulajdonrészt vásárolni kívánó üzletembert találnia, így néhány nap alatt meg is állapodott Vízer László Máriusszal, akiről előzetesen annyit lehetett tudni: Romániában, Nagyszalontán működtet futballakadémiát, és az Európai Dzsúdóunió első embere – na meg korábban már Fehérvárott is próbált magának csapatot szerezni.

Vízer László Máriusz a soproni klub többségi tulajdonosa – túlzás nélkül: megmentője – lett.
„Az első pillanattól kezdve világos volt, hogy Vízer úrnak nagy tervei vannak a honi labdarúgásban – emlékezett vissza Gőbl Gábor, aki 2006 nyaráig volt a csapat ügyvezető igazgatója. – Minden pénzügyi vállalását teljesítette, és olyan játékosokat igazolt, mint Beppe Signori, Rabóczki Balázs vagy Luigi Sartor. Dario Bonetti edző irányításával remekül szerepelt a csapat 2006 tavaszán a bajnokságban, de sajnos az olasz edzővel szemben is megrendült a tulajdonos bizalma…”

A múlttal már nem szabad foglalkozni

Mindemellett a tulajdonosváltás után többen nehezményezték, hogy egyes döntések mindenféle tudatosságot nélkülöztek, a szurkolóknak már nem volt világos, merre tart a gárda.
Illetve dehogynem. Tudták: lefelé…

„A siker ebben a műfajban nem a jó lapjáráson múlik, hanem a megfelelő játékoskiválasztáson, a minőségi szakmai munkán” – hangsúlyozta Gőbl Gábor.
Az együttes haldoklott morális, erkölcsi és szakmai szempontból is.
Felhőtlenül szórakozó játékosok, illetve szakvezető a soproni éjszakában, lélektelen lézengés a pályán, elcsattant pofon az öltözőben, kieséssel fenyegető hely – Vízer László Máriusz érezte, elérkezett az újabb váltás ideje a kispadon, Selymes Tibornak sokadjára is mennie kellett.
Egy új időszak kezdete?

„Nem érdemes sokat foglalkozni a múlttal – mondta a csapat nyáron kinevezett ügyvezető igazgatója, Köteles Zsolt. – Ami történt, megtörtént, én olyan ember vagyok, aki szívesebben tekint előre. Tény, hogy az eredmények nem jöttek. Ennek több összetevője van, ám a részletek magyarázatára nem szívesen térnék ki. Úgy érzem, nem lesz hiábavaló Csertői Aurél szerződtetése. Egy korszak most lezárult, újat kezdtünk. Csak remélhetem, hogy a korábbinál sokkal eredményesebbet.”
A soproni szurkolók is ezt tehetik – reménykednek.