A világ legjobbja ellen játszik az América

V. G.V. G.
Vágólapra másolva!
2006.12.12. 00:38
Címkék
Míg idehaza többen is reklamáltak a decemberben lejátszott mérkőzések miatt, a nemzetközi labdarúgóporondon az ünnepek közeledtével sincs megállás. Sőt! Japánban még tornát is rendeztek, amelyen valamennyi kontinensről a legrangosabb kupasorozat nyertese vehet részt.
A Bajnokok Ligája-győztes Barcelona játékosai tehát ahelyett, hogy bajnoki mérkőzéseik között a szabad idejüket ajándékok vásárlásával töltenék, a felkelő nap országába utaztak, hogy részt vegyenek a klubvilágbajnokságon. Nem kellett túlzottan sietősen csomagolniuk Ronaldinhóéknak, ugyanis az idei résztvevők közül a spanyol Barcelona és a brazil Internacional kiemeltként csupán az elődöntőkben, szerdán, illetve csütörtökön kezdi meg szereplését.Az elődöntőbe jutásért az első, még vasárnap lejátszott mérkőzésen az egyiptomi Al-Ahli csapata 2–0-ra legyőzte Óceánia bajnokát, az új-zélandi Auckland Cityt, míg hétfőn a mexikói América a koreai Dzseonbuk ellen diadalmaskodott 1–0-ra. Mindez azt jelenti, hogy az előbbi párosítás győztese (Al-Ahli) találkozik az Internacionallal, míg utóbbi mérkőzés nyertese (América) csaphat össze a BL-győztes Barcelonával. A mexikóiak pontosan tudják, hogy nem ők az esélyesei a döntőbe jutásnak. Mindezt alátámasztja edzőjük, Luis Fernando Tena nyilatkozata: „Rengeteg szerencsére lesz szükségünk. A Barcelona a világ legjobb csapata. Majdnem tökéletes…”
Legfrissebb hírek

Bevetésre kész a kolozsváriak gólkirálya a Paks ellen

Európa-liga
1 perce

A híres kifakadás az elbukott brazíliai vb-kijutás után és az előző politikai rendszer kemény kritikája – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
29 perce

85 éves Törő András, aki egyszerűen lelépett

Képes Sport
1 órája

Messi duplázott, sorozatban negyedik MLS-meccsét nyerte meg az Inter Miami

Minden más foci
1 órája

Csütörtöki sportműsor: Paks–CFR az Európa-liga selejtezőjében; Wimbledon

Minden más foci
7 órája

Nősök–Nőtlenek örökrangadó – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
8 órája

A Paks az első nyári eurofecske; az 50 éves Palkovics Krisztián a Kékszalagon ünnepel

E-újság
8 órája
Ezek is érdekelhetik