Hazatértek a gyógyuló sztárok

HAVASRÉTI BÉLAHAVASRÉTI BÉLA
Vágólapra másolva!
2006.12.02. 00:39
Címkék
A január 7-én kezdődő női BL-mérkőzésekre készülő magyar bajnok Győri Audi ETO KC hatalmas gondokkal küszködik. Az együttes két erőssége, két remek átlövője súlyos vállsérülést szenvedett.
Simona Gogirlának még január 22-én Volgográdban valósággal kiszakították a vállát, s a román csillag műtéten is átesett. A több hónapos kényszerpihenő után néhány hete tudott csak viszszatérni a pályára. Állapota viszont csak lassan javult.

Radulovics Bojana október 8-án éppen volt csapata, a Dunaferr elleni mérkőzésen szenvedett súlyos vállsérülést úgy, hogy az orvosok szerint további pályafutása is veszélybe került. Az elvégzett műtét után hosszú kényszerpihenőt jósoltak neki.

Vanyus Attila, a győri klub elnöke nem nyugodott bele az események ilyen kedvezőtlen alakulásába. Addig érdeklődött és kilincselt, míg megoldást talált. Rózsa Gábornak, a MiZo Pécs ügyvezetőjének segítségével sikerült kapcsolatot teremtenie a vállsérülések specialistájával, dr. Laurens Ebben profeszszorral, a holland Ajax fizioterapeutájával, aki előbb Magyarországra utazott, majd a vizsgálat után kétnapos kezelésre Amszterdamba hívta a játékosokat. A kezelések után Gogirla és Radulovics derűlátóan ítélte meg a gyógyulás esélyeit.

„Az Ajax fizioterapeutájával végzett munka után jelentősen javult az állapotom, s ha továbbra is ilyen ütemben gyógyulok, akkor márciusban talán ismét pályára léphetek” – újságolta Radulovics Bojana.

Simona Gogirla is bizakodóan beszélt a hazatéréskor: „Már a győri gyógykezelés is sokat segített, de a holland szakember irányításával Amszterdamban végzett munka hatására állapotom ugrásszerűen javult. Remélem, a BL-mérkőzésekre már teljesen rendben leszek.”

A két kitűnőség közül Radulovics termálfürdőben folytatja rehabilitációját, míg Gogirla Bukarestbe utazott, ahol csatlakozott a vb-előselejtezőkre készülő román válogatott kerethez. Győrbe viszszatérése után – várhatóan december 11-én – bekapcsolódik az Audi ETO felkészülésébe.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

NS: ifjabb Dárdai Pál aláírt a Puskás Akadémiához; Vécsei Bálint: Nem ijedek meg senkitől

E-újság
2 órája

Jet-ski Európa-bajnoki futam és junior világbajnokság Győr-Győrzámolyban

Egyéb autó-motor
2 órája

Joao Pedro duplázott nevelőegyesülete ellen, a Chelsea könnyedén jutott a klub-vb döntőjébe

Klub-vb
2 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Real Madrid a klub-vb-n

Minden más foci
2 órája

Isten ujja – Csinta Samu publicisztikája

Klub-vb
2 órája

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Nyertek a svédek, így a németekkel együtt negyeddöntősök a női Eb-n

Minden más foci
2 órája

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
3 órája
Ezek is érdekelhetik