Simán nyert a Volán Újvárosban

Benke ZoltánBenke Zoltán
Vágólapra másolva!
2006.11.29. 01:05
Címkék
Elmaradt a nagy küzdelem, a Dunaújváros megszorítani sem tudta az Alba Volánt. A haziak Erdősi Péterért aggódnak, aki szárkapocscsonttörést szenvedett.
Az Alba Volán hamar térdre kényszerítette a dunaújvárosi ifjakat
Az Alba Volán hamar térdre kényszerítette a dunaújvárosi ifjakat
Mirkó István
Az Alba Volán hamar térdre kényszerítette a dunaújvárosi ifjakat
Az Alba Volán hamar térdre kényszerítette a dunaújvárosi ifjakat
Az Alba Volán hamar térdre kényszerítette a dunaújvárosi ifjakat
Mirkó István
Az Alba Volán hamar térdre kényszerítette a dunaújvárosi ifjakat

Az első öt percben nem történt különösebb esemény a jégen, utána viszont felgyorsultak az események. Peter Foltín nagy lövéssel tesztelte Budai Krisztiánt, Palkovics Krisztián pedig a hetedik percben már felavatta Kiss Tamást. Jobb Dávid nem tudta megállítani a bal oldalon elviharzó csatárt, aki megszerezte a vezetést.

A dunaújvárosi kapus is ludas volt a gólban, míg a második fehérvári találat egyértelműen az övé volt. A 10. percben négy négy ellen játszottak a csapatok, amikor Smidriak a kék vonal közeléből kapura lőtt, a korong pedig Kiss lábai között jutott a hálóba. Rövid ideig úgy tűnt, sikerül szépítenük a hazaiaknak, ám kettős emberelőnyből sem tudtak gólt szerezni. A harmad végén azonbam Michal Stastny még a levegőből is eredményes volt, ami az optimista szurkolókat is lehűtötte.

A második harmad legelején Azari kihagyott egy ziccert, a Volán viszont góllal válaszolt, Robert Rehák találatánál ezútal is asszisztált a hazai portás... Az ismét jó formában játszó Erdősi Péter sérülése miatt aggódtak a hazaiak, az első diagnózis szerint szárkapocscsonttörést szenvedett. A Fehérvár már kényelmesre vette a mérkőzést. Azért egy emberelőnyt még a végletekig kijátszott, Ocskay Gábor pedig értékesítette a helyzetet (0–5). Mindössze négy másodperc volt hátra a szünetig, amikor Foltín belőtte a hazaiak becsületgólját.

A befejező húsz perc edzőmérkőzéshez hasonlított, s bár a dunaújvárosiak szerették volna csökkenteni hátrányukat, nem sok minden sikerült nekik ezen az estén. Sőt a találkozó vége előtt a vendégek értek el újabb gólt.

Mestermérleg

Vladimir Matejov, a DAB edzője:
A taktikai értekezleten arra készültünk, hogy ne engedjük el az első harmadban a Volánt. Azonban szerencsétlen gólokat kaptunk, ráadásul úgy néz ki, Erdősit is hosszabb időre elvesztettük. A rutinos Volán kegyetlenül kihasználta hibáinkat.

Karel Dvorák, az Alba-Volán edzője:
Örülök, hogy jól játszottunk, főleg azért, mert a Dunaújváros kiszámíthatatlan, minden mérkőzésében benne van a meglepetés lehetősége. Ma azonban a fiatalok nem tudtak meglepni minket, megérdemelten nyertünk. ---- I ---- A
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik