Kamerun csillaga

Ha Samuel Eto’o egy kicsit bátrabb, akkor már hetekkel az Aranylabda-díjkiosztó ünnepsége előtt elkönyvelhettük volna, hogy az idén a kameruni futballista lesz a befutó.

Történt ugyanis, hogy tavaly október 8-án Kamerun válogatottja az utolsó vb-selejtező mérkőzését játszotta Egyiptom ellen. Mindenki tudta, döntetlennél Elefántcsontpart jut ki a vb-re. Ráadásul Kamerun ellenfele, Egyiptom biztos csoportharmadikként tét nélküli 90 percnek tekinthette a találkozót. 1–1-es állásnál, már a ráadás pillanataiban tizenegyeshez jutott Kamerun: a büntető elvégzésére két játékost jelölt ki Artur Jorge szövetségi kapitány: Samuel Eto’ót és Pierre Womét.
Samuel Eto’o úgy döntött, ő nem vállalja, így Pierre Womé állt a labda mögé…
Kapufa. Kamerun szégyenszemre kiesett, és Samuel Eto’o nem tudta megmutatni csodálatos tehetségét a világbajnokságon, s bebizonyítani, kirobbanó formában van.

Akit nagyon féltettek Ronaldinhótól

És mint tudjuk, a világbajnokság évében az Aranylabdával kitüntetettek többnyire azon játékosok közül kerülnek ki, akik kimagasló teljesítményt nyújtottak a tornán.
Sokan féltették a kameruni csatárt, amikor hosszas huzavona után 2004 nyarán 24 millió euróért a Barcelonához szerződött, mondván, a támadó nem tud majd gólerősen futballozni, ha olyan játékosok veszik körbe, mint például Ronaldinho vagy éppen az argentin Lionel Messi. Igaz, Eto’o pályafutása során – itt főleg a Mallorcában eltöltött öt évadra gondolunk – csapata vezéregyénisége volt, a Barcában azonban eleinte csak egy volt a sok zseni között. Hangsúlyozzuk: eleinte. A kameruni ugyanis rövid idő alatt megtalálta a hangot a társakkal, s Ronaldinhóval mind a pályán, mind azon kívül elválaszthatatlan lett.

Futballakadémiát neveznek el róla

„Ha nem tudnám, hogy a világ másik felén született, azt hinném, rokonok vagyunk” – mondta egyszer Ronaldinho, utalva arra, hogy rengeteg a hasonlóság a két labdarúgó között.
Kezdjük talán a pályán kívüli erényekkel: akárcsak a brazil klasszis, úgy Samuel Eto’o sem feledkezik meg saját népéről, nemrég például aláírt egy szerződést, amelyben rögzítették, hogy Kamerunban futballakadémiát hoznak létre, amelynek egyik névadója Eto’o lesz. De a barátok sem szorulnak háttérbe: a 2003. június 26-án a Konföderációs Kupán a Kolumbia elleni meccs közben tragikusan elhunyt Marc-Vivien Foéra – akivel éveket játszott együtt a válogatottban – nap mint nap gondol, minden gólja után fölnéz az égre, és neki ajánlja a találatot.

Amíg a Mallorcában eltöltött évek alatt 54 gólt szerzett (ez klubrekord), ezt a számot két év alatt elérte Barcelonában. A 2005– 2006-os szezonban például 26 találatával gólkirályi címet szerzett a Primera Divisiónban, és többek között az ő góljainak köszönhetően a katalán klub az első helyen végzett a spanyol bajnokságban, és elhódította a BL-trófeát. Bár az idei szezont is remekül kezdte a gólzsák, nem ezt az idényt említi majd meg elsőnek, ha később karrierjéről mesél: Samuel Eto’o a Werder Bremen elleni BL-meccsen súlyos térdsérülést szenvedett, és emiatt már két hónapja harcképtelen.

Nem érdekli, ha nem ő győz

Így azon a bizonyos, Egyiptom ellen el nem vállalt büntetőrúgáson kívül porcsérülése is megakadályozhatja, hogy hazavigye az ötvenegyedik Aranylabdát. Ám mint mondja, nem törné össze, ha nem őt díjaznák, sőt azt sem éli meg tragédiaként, hogy hosszabb ideig nem léphetett, nem léphet még pályára. Addig legalább a családjával foglalkozik, és persze a futballt sem hanyagolja el, ha van ideje, minden sztárcsapat meccsét megnézi a televízióban, és figyeli csatárkollégái játékát. Tanulni akar tőlük. Ahogy barátjától, Marc-Vivien Foétól is rengeteget tanult – aki számára igazi példakép, s mint sokszor megjegyzi: halhatatlan…