„A csapat teljesen körém épül”

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2006.11.25. 02:54
Címkék
Hosszú tárgyalássorozat után kiderült, hol folytatja pályafutását a legeredményesebb magyar motokrosszos, a 23 éves Németh Kornél. A balatonszemesi pilóta két év után elhagyta a Suzuki Kurz-alakulatot, és egy évre aláírt egy másik német csapathoz, a Teka Suzukihoz.
Németh Kornél a Teka Suzuki versenyzôjeként akar bizonyítani
Németh Kornél a Teka Suzuki versenyzôjeként akar bizonyítani
Németh Kornél a Teka Suzuki versenyzôjeként akar bizonyítani
Németh Kornél a Teka Suzuki versenyzôjeként akar bizonyítani
Németh Kornél a Teka Suzuki versenyzôjeként akar bizonyítani
Németh Kornél a Teka Suzuki versenyzôjeként akar bizonyítani

Honfitársunk új alakulatával 2007-ben is a motokrossz-vb királykategóriájában, az MX1-ben és a nyílt német bajnokságban versenyez majd.

– Miért éppen ezt a csapatot választotta?
– Sokat köszönhetek a Suzuki Kurznak, mégsem szerettem volna meghosszabbítani a szerződésemet – mondta Németh Kornél. – Szerencsére az idei eredményeimnek köszönhetően jó néhány csapat megkeresett, én azonban mindenáron a Suzukinál akartam maradni. Szívem szerint az ötszörös világbajnok Joel Smets együtteséhez írtam volna alá, de az új Teka Suzuki jobb lehetőségeket kínált.

– Mit kell tudni az új munkaadójáról?
– A Bodo Schmidt-féle csapat nagyon ismert a motokrosszvébén. Korábban az 500-as géposztályban, majd az MX3-ban ért el sikereket, még vébéfutamot is nyert az észt Avo Leok révén. Az idén az MX1-ben is szerepelt, és jövőre már nagyratörő tervei vannak. Tőkeerős, ambiciózus szponzor áll mögötte, a csapat teljesen körém épül, én leszek az egyetlen pilótája.

– Milyen a technikai háttere?
– Nem lesznek gondjaim. Vadonatúj, 2007-es fejlesztésű motorokat kapok majd. Az alkatrészellátásom folyamatos lesz a Suzuki International Europe révén. A tesztek után az igényeimnek megfelelően kapok majd speciális alkatrészeket, míg a futóművet én választhatom ki.

– Mit várnak öntől?
– A német bajnokságot meg kell nyernem, a vébén pedig elvárják az első tízbe kerülést.

– Mikor kezdi meg a felkészülést a vébére?
– December végéig szuperkrosszversenyeken kell részt vennem. Ezt követően teljes mellszélességgel a motokrosszra koncentrálok majd. Kiköltözöm Németországba, ott, Belgiumban és Spanyolországban edzőtáborozom majd.
Legfrissebb hírek

Az FTC megőrizné a lendületét, az UVSE revansra készül a női vízilabda ob I döntőjében

Vízilabda
10 perce

Madaras Norbert: Az olimpia utáni évben mindig az újjáépítés kerül előtérbe

Vízilabda
40 perce

Évszázada a versenylovak otthona a Kincsem Park

Népsport
1 órája

Szinte tét nélküli, mégis fontos meccs vár Kerkez Milosra

Angol labdarúgás
1 órája

Lőw Zsolt a brémaiak ellen már számíthat Gulácsi Péterre

Német labdarúgás
1 órája

Evezés: eljött a fiatalok ideje

Utánpótlássport
2 órája

Aranyrangadó Győrben: az ETO-nak nyernie kell, az FTC nem kaphat ki

Kézilabda
2 órája

NHL: kilencgólos meccsen szépített a Panthers, egyenlített a Jets

Amerikai sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik