Helyreállt a világ rendje

M. Cs.M. Cs.
Vágólapra másolva!
2006.11.18. 02:24
Címkék
Mindeddig nem lehetett kérdés egy MiZo-Pécs–USK Praha mérkőzés kimenetele. Mindeddig.
A csehek ugyanis alaposan beleerősítettek – érkezett Szvitlana Volnaja és Janell Burse mellé Sandra LeDréan, Grace Daley és Mihaela Hartigová –, a magyarok pedig az ismert gazdasági nehézségeik miatt meggyengültek.

Ennek figyelembevételével nem volt hatalmas meglepetés, hogy a meccs félidejében a vendégek vezettek a Lauber Dezső Sportcsarnokban, sőt még a 27. percben is 43–42-es prágai vezetést mutatott az eredményjelző tábla. Az USK jól felkészült a mieink játékából, a pécsiek rosszul védekeztek, a kulcsjátékosok – Vickie Johnson és Amra Dapo kivételével – finoman fogalmazva is visszafogottan teljesítettek. Nem tudtak a hazaiak mit kezdeni Burse-szel, sok lepattanó odalett, amelyből rendre gyors indításgólokat kaptak a baranyaiak, s ami már a Bourges ellen sem működött – a palánk alatt elveszett a magyar bajnokcsapat mélységi játéka.

A szünetben Rátgéber László megnyugtatta lányait, a védekezés már a második félidő elején a Mecsekalján megszokott színvonalra állt vissza – a liga egyik legjobb lepattanózója és pontszerzője, Janell Burse az első húsz percben dobott tíz pontjához egyet sem tudott hozzátenni – a harmadik etap végére támadásban az egész meccsen brillírozó Vickie Johnson mellé feljavult Bujdosó Nóra és Iványi Dalma is. A csapat küzdőszelleme és a közönség produkciója pedig a rossz periódusban is a múltbéli pécsi nívón állt.

A prágaiak a saját csapdájukba estek. Aki Pécsett ilyen szurkolótábor előtt, a mindig kiváló fizikai állapotban lévő tízszeres magyar bajnokcsapat ellen ilyen iramban kezd játszani, az bizonyosan a „fenekén” veszi a levegőt a végére.

A 43–42-es cseh vezetést követő 7. percben 64–43-as hazai előnyt jelzett a tábla (22–0).

Helyreállt a világ rendje.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Kós Hubert is medencébe ugrik

Úszás
2 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
2 órája

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
3 órája

Igazi bajnok, igazi könnyek – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
3 órája

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
4 órája

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
4 órája

Az NB III-ban 5–0-ra nyert a Fradi az MTK ellen, Tischler-gól Dorogon

Labdarúgó NB II
4 órája
Ezek is érdekelhetik