Paksi jelszó: bírni kell a terhelést!

Z. A.Z. A.
Vágólapra másolva!
2006.11.17. 01:15
Címkék
Nem állítható, hogy az őszi idény korábbi szakaszában akár a Vasas, akár pedig a Paks ne mutatott volna jobb formát, mint mostanság.

Az angyalföldi gárda utóbbi három fellépésén egy pontot szerzett, míg az újonc az elmúlt két fordulóban gólképtelennek bizonyult, ennek ellenére elképzelhető, a Fáy utcába kilátogató szurkolók úgy vélekednek majd a kilencven perc elteltével: a kedvencek ezúttal rászolgáltak a bizalomra. A párharc egyik érdekességét egyébként az adja, hogy a csapatok nem egyforma ritmusban készültek a mérkőzésre: a házigazda szombaton letudta a Pécs elleni meccset, a paksi labdarúgók számára azonban csak hétfőn fejeződött be a 13. forduló...

„Korábban a Vasas elöljárói kérték, hogy szombat helyett pénteken legyen a találkozó, azonban mi ebbe nem mentünk bele, hiszen tudtuk, az előző fordulóban a Honvéd ellen hétfőn kell pályára lépnünk – mondta a Paks vezetőedzője, Lengyel Ferenc. – Aztán az MLSZ mégis a pénteki rendezés mellett döntött, és mi nem tehettünk mást, elfogadtuk a határozatot. Amúgy véleményem szerint egy felkészült sportolónak el kell bírnia azt, hogy négynaponta bajnoki meccset játszik, az már más kérdés, hogy ellenfelünk a saját ritmusában készülhetett, míg rólunk ez nem állítható.”

A korábbi nagyszerű dunaújvárosi futballista elmondta azt is, csapata elsődleges célja jelenleg az, hogy a kieső pozícióban álló Vác és REAC együttesével szemben legalább a mostani pontkülönbség megmaradjon, de reményei szerint végül a középmezőnyhöz tud majd „ragadni” a Paks.

„A Vasasnál hozzánk hasonlóan rendezett körülmények vannak, riválisunk a megszokott környezetben fogadhat bennünket, ennek ellenére pontszerzésre készülünk.”

Szavazás

Melyik csapat nyeri a magyar bajnokságot?

Legfrissebb hírek

Németh Hunor: A nyári felkészülés után jön el az én időm

Minden más foci
24 perce

Fellángolás vagy áttörés volt a Mercedes számára a kanadai győzelem?

F1
41 perce

Kínos! Guardiola összekeverte saját játékosát a Barca kiszemeltjével – videó

Klub-vb
41 perce

Nyilvánosság elé tárták a Hungaroring vadonatúj főépületét és főlelátóját

F1
49 perce

Távozik a Ferencváros pályaedzője, már az utódja is megvan – hivatalos

Labdarúgó NB I
50 perce

Fehérvár: végleg megvették a kölcsönben lévő védőt, de aligha marad – sajtóhír

Labdarúgó NB I
56 perce

2026-ra halasztották a Maccabi Játékokat

Egyéb egyéni
1 órája

A Puskás Akadémia 18 éves védője Kecskemétre tart – NS-infó

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik