„Ott lehetünk Québecben”

– Október közepén az EHC München Bundesliga kettőben szereplő csapatához szerződött, miközben további egy idényre a magyar válogatotthoz is aláírt…
– Az információ így csak részben pontos – mondta Pat Cortina. – A szerződésnél sokkal erősebb kötelék fűz a magyar szövetséghez: Kovács Csaba alelnöknek a szavamat adtam, hogy maradok, s az adott szó kötelez. A gentlemen’s agreement nálam többet ér bármilyen hivatalos dokumentumnál.

– Igen, de attól még főállásban a müncheniek edzője. Sokunkat meglepett, hogy nem élvonalbeli klubhoz szerződött. Ön azért ennél jobb szakember…
– Meglehet, de számomra az volt a legfontosabb, hogy folytathassam a három éve megkezdett munkát a magyar válogatottal. Hívtak olasz élvonalbeli csapatokhoz is, de úgy ítéltem meg, hogy a másodosztályból jobban megoldható a kétlaki élet.

– Sőt háromlaki… Hiszen ott van még a család is.
– Bizony, Bolzano mellett, egy Val di Fassa nevű kisvárosban. Alessia lányom elmúlt hatéves, már első osztályos tanuló. A müncheni felkérés kapóra jött, a bajor főváros három és fél órás autóútra van Val di Fassától, és ötórányira Budapesttől. Ebben a háromszögben zajlik az életem.

– Hadd kellemetlenkedjem kicsit: miért hagyta ott az Alba Volán-FeVitát?
– Ha bármiféle nézeteltérésre gondol, ki kell ábrándítanom. A legteljesebb békében váltam el Csicsóéktól, vagyis Ocskay Gábor szakosztályvezetőtől és a fiúktól. Csakhogy három év után váltani kell, mert túlságosan is megismeri vagy inkább kiismeri egymást az edző és a játékos. Egyre nehezebb volt motiválni a srácokat, egyre többször dobtak be apró trükköket, hogy kibújjanak a munka alól, meg aztán egy bizonyos idő után a csapat magját fel kell frissíteni, ki kell cserélni. Erre azonban a magyar hoki viszonyai között nincs lehetőség.

– Negyvenkét éves, kortársa Mario Lemieux-nek, Steve Yzermannek, Ron Francisnek, de még a 45 éves Wayne Gretzkynek is, vagyis beleszületett a kanadai hoki aranygenerációjába. Milyen volt a hatvanas-hetvenes évek Montrealjában kisfiúnak lenni?
– Álomszerű. Ötéves koromban a vízzel felöntött udvarunk jegén megtanultam korcsolyázni, hatévesen már javában hokiztam, tizennégy éves koromig ott voltam a korosztályom legjobbjai között. Aztán megsérültem, s búcsút mondhattam a nagy álmomnak, hogy az NHL-ben szerepeljek. Háromnyelvű környezetben nőttem fel, a szüleim első generációs olasz bevándorlók, otthon olaszul beszéltünk, a városban franciául, később a Concordia Egyetemen angolul.

– Az igazi anyanyelve azonban a hoki volt. Kinek szurkolt gyermekként?
– Kinek, kinek?! Hát a Montreal Canadiensnek… 1975 és 1978 között sorozatban négyszer nyertük meg a Stanley-kupát… Tizenegy és tizennégy éves kora között a legfogékonyabb az ember, én Larry Robinson, Guy Lafleur, Ken Dryden, Jacques Lemaire, Steve Shutt nevével keltem és feküdtem, a Forum csarnok volt a második otthonom. 1976-ban a Philadelphia Flyerst, egy évre rá a Boston Bruinst sepertük ki négy nullával a döntőből! 1972-ben nyolcéves voltam, amikor a Szovjetunió válogatottja először jött át Kanadába. Bár a sorozat utolsó meccsén Paul Henderson beütötte a győztes gólt Tretyaknak, azért én a szovjetek hokiját csodáltam. Ezek a gyerekkorom meghatározó hokiélményei… Különben tizennyolc évesen már edzősködtem is a játék mellett, huszonkét évesen pedig átjöttem Olaszországba, az óhazába. Még szövetségi kapitány is voltam, szerepeltünk A-csoportos vb-n is.

– Két év múlva Québec City ad otthont az A-csoportos világbajnokságnak. Ön Quebec tartomány szülötte. Folytassam…?
– Tudom, tudom, nekem is az a vágyam, hogy ott legyen a magyar válogatott a világ elitjében! És most, 2006 novemberében azt mondom, hogy meg is van rá az esélyünk. A Pannon-kupán egyenrangú ellenfelei voltunk az A-csoportot is megjárt francia válogatottnak, amellyel a legutóbbi világbajnokságon döntetlent játszottunk, Szlovéniát pedig biztosan vertük. Természetesen az áprilisi, ljubljanai divízió I-es vébén a házigazdák a bajnok Jesenice hokisaival állnak fel, s ha addigra a Los Angeles Kings kiesik a Stanley-kupáért folyó playoffból, akkor Anze Kopitar – akit Sidney Crosbyval, Jevgenyij Malkinnal és Alekszandr Ovecskinnal emlegetnek egy lapon – is a szlovénokat erősíti. De egy meccsen bármi előfordulhat. Szlovénia után, Nagy-Britanniával és Japánnal együtt, mi vagyunk a feljutás esélyesei.

– A Pannon-kupa után azt nyilatkozta, valamelyest gyengült a magyar bajnokság színvonala. Mégis optimista?
– Igen, mert néhány fiatal, Azari Zsolt, Papp Viktor, Szajbert Patrik, Benk András csatlakozott a törzsgárdához. Jó csapatunk lesz, meglátja! Amúgy nem is baj, hogy kikaptunk a franciáktól, legalább kicsit visszatért a földre a fellegekben járó szurkolótáborunk.

– Ne haragudjon, de a München, Val di Fassa, Budapest „csillagtúra” elég időt ad arra, hogy a válogatottal foglalkozzon?
– Azt hiszem, az igazi munkát a klubokban végzik a játékosok. December tizenegyedikén, hétfőn lépek újra magyar földre, s kezdődik az újabb edzőtábor, a szlovéniai torna, majd a jövő év elején lengyelországi szereplés, az olimpiai bajnok svéd válogatott vendégjátéka. Szóval, lesz időnk a felkészülésre.

– Amúgy hogy érzi magát Münchenben?
– Profi vagyok, onnan kapom a fizetésem. De amikor lementem az első gyakorlásra, és a játékosok kikorcsolyáztak a jégre, Ocskayt, Palkovicsot, Ladányit és Szupert keresgéltem. Jó néhány másodpercnek el kellett telnie, mire tudatosult bennem, hogy most nem a fiaimnak tartok edzést… ---- A ---- L