Már januárra készülnek

H. B.H. B.
Vágólapra másolva!
2006.11.13. 01:22
Címkék
A Győri Audi ETO KC női csapata már a január elején kezdődő BL-csoportmérkőzésekre készül. Első találkozójukat január 7-én, 20 órakor Montenegróban a Buducsnoszt Podgorica ellen vívják.
Erre, valamint a január 20-i Lada Togliatti elleni mérkőzésre különgéppel, a január 13-i Byasen Trondheim elleni találkozóra pedig menetrend szerinti járattal utazik el a küldöttség. Az ETO valamennyi hazai meccsét szombaton játssza (január 13-án, február 17-én és 24-én) egyaránt 16 óra 10 perckor, s az m1 mindhárom találkozót élőben közvetítiti. A győri találkozókra érvényes bérletek árusítását november 19-én kezdik el, 9500 forintos áron. Az egyes mérkőzésekre szóló belépőket ülőhelyekre 4000, állóhelyre pedig 2500 forintért lehet megvásárolni.

A csapat az őszi szezonban még két bajnoki mérkőzést játszik, november 15-én a Makó ellen Győrött, 18-án pedig Békéscsabán lép pályára. Ezt követően a január 7-én kezdődő BL-sorozatra való felkészülés jegyében kilenc mérkőzést vívnak. Közben a vállsérülés után lábadozó két klasszis átlövő, Simona Gogirla és Radulovics Bojana november 24-én öt napra Amszterdamba utazik, ahol az Ajax fiziológiai csoportvezetője, dr. Laurens Ebben próbálja meggyorsítani a játékosok gyógyulását.
Legfrissebb hírek

Lőw Zsolt visszatér Jürgen Klopp mellé

Német labdarúgás
1 perce

Női kézilabda BL: minden idők legkiegyenlítettebb négyes döntője jöhet

Kézilabda
42 perce

Fennakad-e az olasz falon a triplázni vágyó PSG?

Bajnokok Ligája
45 perce

Csábi Józsefet meglepte, hogy a BVSC nélküle folytatja az NB II-ben

Labdarúgó NB II
1 órája

Dzumhur elvett egy szettet, de Alcaraz jutott tovább

Tenisz
8 órája

Szombati sportműsor: PSG–Inter BL-döntő és Győr–Esbjerg BL-elődöntő

Minden más foci
8 órája

Elkényeztették a labdarúgás szerelmeseit az idei BL-döntős csapatok; Mészáros Krisztofer a történelmi Eb-érméről

E-újság
8 órája

Szív vagy ész? – Mohai Dominik jegyzete

Bajnokok Ligája
9 órája
Ezek is érdekelhetik