Madeira könnyen feledhető

SZIRMAI GYÖRGYSZIRMAI GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2006.11.13. 01:22
Címkék
Az első, dunaújvárosi mérkőzés paprikás hangulatban és hétgólos hazai győzelemmel ért véget, ennek ellenére a visszavágón igazán gáláns vendéglátóknak bizonyultak a madeiraiak.
A magyar csapatból hiányzott Mikler Roland kapus (térdműtét), illetve Peter Kukucka, aki a repülőutazást nem vállalhatta. Császár Gábor derékbántalmai valamelyest javultak, így pályára tudott lépni.Kissé ijesztően kezdtek a hazaiak, ám szerencsére belejöttek a dunaújvárosiak is, hat perc alatt egyenlítettek, és a szünetre már vezettek. A fordulás után tovább növelte előnyét a Dunaferr (14–20), de mindent egy lapra feltéve rohamoztak a lendületes portugálok, és a végjátékban nyertek. A Dunaferr továbbjutását azonban semmi sem fenyegette. MADEIRA ANDEBOL SAD - DUNAFERR SE 30–27 (11–15)
Funchal, 500 néző. V: Leicsson, Palsson (izlandiak)
MADEIRA: BLAZEVIC – MIRICKI 12, S. Andrade, Costa, CARNEIRO 8, Koszteckij 3 (2), P. Vieira 1. Cs: Teixeira (kapus), GALAMBAS 4, G. Vieira 2, D. Andrade, Nunes, Fernandes, Aveiro. Edző: José Antonio Silva
DUNAFERR: STOCHL – Iváncsik T. 5, Zubai 1, Rosta M., KEMÉNY, Nagy K. 3, Törő 5. Cs: Szathmári (kapus), Császár 6 (1), TÓTH J. 1, DJUKICS 6, Dénes, Sándor. Edző: Imre Vilmos
Az eredmény alakulása. 5. p.: 2–1. 13. p.: 6–2. 21. p.: 9–9. 37. p.: 14–20. 44. p.: 21–23. 51. p.: 25–24. 56. p.: 27–27
Kiállítások: 14, ill. 14 perc
Hétméteresek: 4/2, ill. 6/1
Továbbjutott: a Dunaferr (58–54)

Mestermérleg
Imre Vilmos:
– Negyven percen át egyértelműen a mi akaratunk érvényesült, bár sok ziccert hibáztunk. Az utolsó húsz percre elfáradtunk a szokatlan klíma, a magas páratartalom miatt.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik