„Mindent kiadok magamból”

ORLAY ZOLTÁNORLAY ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2006.11.10. 00:12
Címkék
Ezen a hétvégén az úszók is bemutatkoznak az újonnan épített debreceni sportuszodában, nem is akárhogy, országos bajnokságon.
Gyurta Dániel mindent megtesz azért, hogy meggyôzze a kapitányt
Gyurta Dániel mindent megtesz azért, hogy meggyôzze a kapitányt
Meggyesi Bálint
Gyurta Dániel mindent megtesz azért, hogy meggyôzze a kapitányt
Gyurta Dániel mindent megtesz azért, hogy meggyôzze a kapitányt
Gyurta Dániel mindent megtesz azért, hogy meggyôzze a kapitányt
Meggyesi Bálint
Gyurta Dániel mindent megtesz azért, hogy meggyôzze a kapitányt

A tét azok számára nagy, akik még nem kvalifikálták magukat a decemberi rövid pályás Eb-re, amely Helsinkiben lesz. A nyári Eb-n döntőbe jutók és az ifi Eb-győztesek már tagjai az utazó keretnek. A pótvizsgázók közül a legnagyobb figyelem természetesen Gyurta Dánielt övezi.

– Hogy sikerült a felkészülés?
– Majd pénteken és szombaton kiderül – válaszolta Gyurta.

– Ennyivel nem érem be. A tavalyi időeredményét eléri?
– Azon leszek. Az biztos, hogy mindent kiadok magamból, s úgy érzem, jól megy majd.

– És ez elég lesz, hogy meggyőzze a szövetségi kapitányt?
– Olyan időt szeretnék úszni, amelyet én el tudok fogadni, a többi már Kiss Lászlón múlik. A tavalyi eredményem 2:08.49, ami országos csúcs és egy héttel az országos bajnokság után értem el, európai szinten elfogadható volt. A kontinens ranglistáján ezzel az idővel a legjobb hat-hét környékén vagyok, tehát nem lenne rossz megismételni.

– Mennyire fontos ez a mostani verseny?
– Lényeges állomás a felkészülésemben, nagyon szeretnék kijutni Helsinkibe, éppen ezért rá is pihentünk a viadalra, kedd óta már lazábbak a tréningek, nincs nagyüzem.

– Zavaró, hogy szorgalmazták, szorgalmazzák az edzőváltást?
– Eleinte az volt, de aztán belátták, hogy kitartok Széles Sándor mellett, és azóta újra csak a felkészüléssel foglalkozom.

– Vajon meddig? Nem akarom az ördögöt a falra festeni, de egy esetleges újabb kudarc után is maradna?
– Ez egyelőre a jövő kérdése, minden azon múlik, hogyan alakulnak az elkövetkezendő versenyek. A bizalom persze nem lehet végleges, de most úgy érzem, menni fog a közös folytatás.

– Aktuális kérdés: mit szól, hogy a pekingi olimpián reggel lesznek az úszófinálék?
– Megmosolyogtam a döntést... Ilyen még sosem volt, de mi sportolók vagyunk, akkor úszunk, amikor mondják. Ha kell, reggel is. ---- S ---- C
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik