Vass Ádám a Stoke profija

CS. P.CS. P.
Vágólapra másolva!
2006.11.08. 01:16
Címkék
Az U19-es válogatott ciprusi győzelmei után újabb magyar sikerről számolhatunk be a fiatalok világából: Vass Ádámmal, a két éve Angliában futballozó, 18 éves középpályással profi szerződést kötött klubja, a másodosztály 14. helyén álló Stoke City.
A megállapodás nyolc hónapra, az idény végéig szól, s a játékos hivatalosan már a felnőttcsapat keretéhez tartozik.„Hétfőn edzettem először a nagyokkal, és megvallom, kicsit izgultam az edzés előtt – beszélt Vass Ádám az első tapasztalatairól. – Korábban csak a klubház folyosóin futottam össze az első keret tagjaival, még nem edzettem velük, leszámítva persze azokat a fiatalokat, akik tavaly még az ificsapat tagjai voltak.” A korábban a Ferencvárosnál nevelkedő futballista a Stoke City 32-es számú mezét kapja meg, az azonban még kérdés, hogy mikor kap lehetőséget a felnőttek között, hiszen egyelőre a tartalékcsapatban számít stabil kezdőnek. Ott viszont igazi kulcsember, s legtöbbször az övé a kapitányi karszalag.Elképzelhető egyébként, hogy Vass Ádám meghívót kap Várhidi Péter megbízott szövetségi kapitánytól a november 15-i, Kanada elleni barátságos találkozóra. Ezzel kapcsolatban a középpályás annyit mondott: „Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen fiatalon a válogatott közelébe kerülhetek, boldog lennék már akkor is, ha a kispadra leülhetnék.”
Legfrissebb hírek

Magyar érmek a katonai öttusa-világbajnokságon

Egyéb egyéni
10 perce

Amált fotelban emelték trónra – 75 éve született a XX. század magyar kézilabdázónője

Népsport
33 perce

Magyar gólpasszok és két gól Lisszabontól, Czestochowán és Csíkszeredán át Isztambulig

Légiósok
33 perce

NB I: holland-suriname-i szélsőt igazolt a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
42 perce

Nem borult a papírforma, Marozsán kikapott Sinnertől a pekingi torna negyeddöntőjében

Tenisz
57 perce

Stollárék újabb nagy csatát nyertek Pekingben – Babosék várhatnak rájuk

Tenisz
58 perce

Remekeltek a Győri Lövészklub versenyzői az ob-n

Egyéb egyéni
1 órája

„Rossz emberrel kezdett ki...” – Conte nem kímélte a lecserélt De Bruynét

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik