Az NSO ajánlja:
Euroliga-eredmények, 2006-2007
Az Európa-kupa eredményei, 2006-2007
Euroliga-eredmények, 2005-2006
Az Európa-kupa eredményei, 2005-2006
Euroliga-eredmények, 2004-2005
A FIBA Európa-kupa eredményei, 2004-2005
Kosárlabda-lexikon
Ismerős vendég
Remek menetelésbe kezdett az NB I-ben a Szeged, most pedig itt a lehetőség, hogy a nemzetközi porondon is bizonyítsa jó formáját. Peresztegi Nagy Ákos edző együttese ugyanis szerdán megkezdi szereplését Európa második számú női sorozatában.
„Egyetlen magyar indulóként szeretnénk minél messzebb eljutni az Európa-kupában, első lépésként továbbkerülni a csoportból. Az egyik legnagyobb riválisunk ebben éppen a Celje lesz, vele kezdjük a szereplést” – jelentette ki a mester, aki eddig hat hivatalos tétmérkőzésből hatot nyert meg a szegediekkel.
Nehezíti a felkészülést a hatkor kezdődő meccsre, hogy videofelvétel híján kizárólag a szlovén vendég délszláv ligában lejátszott mérkőzéseinek statisztikáira támaszkodhat a tréner. Ott három győzelemmel és két vereséggel a hetedik helyen áll a Celje, amelynek keretét négy légiós erősíti.
És amellyel esztendeje is azonos csoportba került a Szeviép: akkor hazai pályán hosszabbításban nyert a magyar csapat, idegenben viszont kilenc ponttal kikapott, és ki is esett. Most talán nem fog kiesni a szlovén együttes, az orosz Csevakata Vologda és a horvát Medvescak Zagreb mellől.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik