Nem ajándék ez számunkra

M. Cs.M. Cs.
Vágólapra másolva!
2006.10.20. 01:43
Címkék
Tegnap délben Madridban a kongresszusi központban kisorsolták a jövő évi férfi kosárlabda Európa-bajnokság csoportbeosztását. Ezzel egy időben azt a tíz országot – köztük Magyarországot –, amelynek válogatottjai nem tudták kiharcolni egyenes ágon a szereplés jogát, három pótselejtező-csoportba osztották.
A pótvizsgán a csapatok augusztusban oda-vissza vágós rendszerben mérkőznek a továbbjutásért, és a három csoportgyőztes már Spanyolországban, a kontinenstorna helyszínén dönti el körmérkőzéssel, hogy kié legyen az egyetlen, még a szeptemberi Eb-re szóló hely. „Nem ajándék ez a csoportbeosztás a magyar kosárlabda számára. Szakmai kérdésekről egyelőre nem tudok nyilatkozni, először a szövetségben kell, hogy rend legyen. Legyen elnök, főtitkár, rendeződjön a szövetség anyagi helyzete, ezzel együtt rendeződik majd a válogatotté is. Akkor majd kitűzhetők a stratégiai és a rövid távú célok is” – mondta Meszlényi Róbert szövetségi kapitány.

Ehhez nem szükségeltetik semmilyen kommentár. Ami tény: két erős válogatott vár a magyarra, mindkettő részt vett a legutóbbi, szerbiai kontinensvetélkedőn, s klasszis játékosaik vannak. Elég csupán a Tau együttesébe éppen Dávid Kornél helyére szerződtetett Mirza Teletovicra vagy a honosított amerikai-bosnyák, az NBA-ben draftolt, Európában az Olympiakoszt és az Efes Pilsent is megjáró Henry Domercantra utalni, vagy a bolgároknál a földrész sztárcsapatai által körüludvarolt, óriási tehetségnek számító, húszesztendős Ivanov ikrekre.

Sürget az idő. A pótselejtező-csoport utolsó helyezettje kiesik a B-divízióba.

Az Eb-pótselejtező beosztása
A-csoport:
Magyarország, Bosznia-Hercegovina, Bulgária
B-csoport: Svédország, Észtország, Macedónia
C-csoport: Ukrajna, Dánia, Izrael, Belgium

Az Eb csoportjai:
A-csoport:
Görögország, Oroszország, Szerbia, a pótselejtező győztese
B-csoport: Spanyolország, Horvátország, Lettország, Portugália
C-csoport: Németország, Litvánia, Törökország, Csehország
D-csoport: Franciaország, Szlovénia, Olaszország, Lengyelország
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Marozsán–Wawrinka Sanghajban, Barcelona–PSG a Bajnokok Ligájában

Minden más foci
56 perce

Balogh igen, Dárdai B. és Szalai G. nem; együtt a szöuli Aranycsapat

E-újság
1 órája

Ugrás az ismeretlenbe – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
1 órája

Nyomasztó csatárkérdés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Gálázott az Atlético Madrid, a Tottenham a hajrában mentett pontot a Bodö/Glimt ellen

Bajnokok Ligája
1 órája

Egy öngól döntött a Chelsea javára José Mourinho mostani csapata ellen

Bajnokok Ligája
1 órája

Három magyar is a pályán volt, a Liverpool kikapott a Galatától

Bajnokok Ligája
1 órája

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
1 órája
Ezek is érdekelhetik