Alejandro Valverde megérdemelt vigaszdíja

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2006.10.17. 00:13
Címkék
A Vueltán második, a salzburgi világbajnokságon harmadik Alejandro Valverde lett az első a ProTour-sorozatban. Tavaly hívták életre a ProTour-sorozatot, amelynek első évben az olasz Danilo Di Luca, az idén pedig Alejandro Valverde volt a legjobbja.
Alejandro Valverde bízik benne, hogy jövôre beteljesednek az álmai
Alejandro Valverde bízik benne, hogy jövôre beteljesednek az álmai
Alejandro Valverde bízik benne, hogy jövôre beteljesednek az álmai
Alejandro Valverde bízik benne, hogy jövôre beteljesednek az álmai
Alejandro Valverde bízik benne, hogy jövôre beteljesednek az álmai
Alejandro Valverde bízik benne, hogy jövôre beteljesednek az álmai

A 26 éves bringás 2002-ben mutatkozott be a profik között a Kelme-csapat versenyzőjeként, ahol egy tanulóév elteltével berobbant a legjobbak közé: a 2003-as Spanyol körversenyen Roberto Heras és Isidro Nozal mögött a harmadik helyen végzett – huszonhárom évesen.

A következő évben sem maradt győzelmek nélkül – a Valencia körverseny első helyéért két, a Vuelta Burgos sikeréért három szakaszgyőzelmet aratott –, majd 2005-ben bemutatkozott a Tour de France-on, ahol annak ellenére felhívta magára a figyelmet, hogy térdsérülése miatt nem jutott el a párizsi befutóig. A tizedik szakaszt, a courcheveli hegyi befutót ugyanis a hétszeres győztes amerikai Lance Armstrong előtt nyerte meg, majd megszerezte újabb vb-ezüstjét, Madridban a belga Tom Boonent előzte meg.

Az idei év aztán meg is hozta az áttörést, meg nem is. Egyik oldalon ott a ProTour-győzelem, a másikon viszont az elvesztett Vuelta és vb, valamint a Tour de France-on elszenvedett kulcscsonttörés.

Áprilisban négy nap alatt győzött két egynaposon (Vallon nyíl és a Liege–Bastogne–Liege), élre állva ezzel a ProTour-ranglistán, ahonnan már nem is tudták letaszítani a riválisok. A Tour de France előtt mindenki a favoritok közé sorolta, a harmadik szakaszon azonban egy bukás következtében kulcscsontját törte, így búcsúzott el a Francia körversenytől. Nem kellett azonban sokat kihagynia, harmincnyolc nap után újra versenyzett, és kiváló formába lendült a Vueltára, sokáig neki állt a zászló, ám a 17. szakaszon a kazah Alekszandr Vinokurov elvette tőle az aranysárga trikót.

Egy héttel a Vuelta befutója után következett a salzburgi világbajnokság. Az utolsó körben meglépett az olasz Paolo Bettini, a német Erik Zabel és a két spanyol, Valverde és Samuel Sánchez González alkotta kvartett, ám a Caisse d’Epargne kerekese csak a harmadik lett a sprintben, így bronzérem jutott neki...
„Boldog vagyok, hogy három világbajnokságon három érmet nyertem, és nagyon remélem, a jövőben teljessé tudom tenni a kollekciómat egy arannyal – nyilatkozta a vb után Valverde, aki szomorkodás helyett inkább igyekszik a sikereknek örülni, ahogyan tette az a hét végén is, miután megkapta a ProTour-elsőségért járó serleget: „Ez a siker különleges, azt bizonyítja, hogy kiváló szezont hagytam magam mögött.”
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Marozsán–Wawrinka Sanghajban, Barcelona–PSG a Bajnokok Ligájában

Minden más foci
3 órája

Balogh igen, Dárdai B. és Szalai G. nem; együtt a szöuli Aranycsapat

E-újság
3 órája

Ugrás az ismeretlenbe – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
3 órája

Nyomasztó csatárkérdés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Gálázott az Atlético Madrid, a Tottenham a hajrában mentett pontot a Bodö/Glimt ellen

Bajnokok Ligája
4 órája

Egy öngól döntött a Chelsea javára José Mourinho mostani csapata ellen

Bajnokok Ligája
4 órája

Három magyar is a pályán volt, a Liverpool kikapott a Galatától

Bajnokok Ligája
4 órája

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
4 órája
Ezek is érdekelhetik