Sorsdöntő mérkőzések előtt

Z. A.Z. A.
Vágólapra másolva!
2006.10.13. 00:56
Címkék
Negyedik mérkőzését játszotta szerdán az Alpok–Adria-kupa idei kiírásában a magyar U20-as válogatott: a Róth Antal irányította együttes idegenben 2–1-re legyőzte Szlovéniát, így három győzelemmel és egy vereséggel az első helyen áll a csoportban.

Májusban, a horvátok elleni magabiztos 3–0-val kezdte a sorozatot a csapat, júniusban aztán, ugyancsak hazai környezetben, már nem szerzett pontot (1–3) a szlovákok ellen. Két héttel ezelőtt, ez utóbbi találkozó viszszavágóján sikerült a reváns, az emberhátrányban futballozó magyar csapat, Feczesin Róbert góljával, 1–0-ra győzött, szerdán pedig Hrepka Ádám és Simonfalvi Gábor gólja elegendőnek bizonyult Szlovénia idegenbeli, 2–1-es legyőzéséhez. Talán nem mindenki tudja, hogy az első két mérkőzésen még Várhidi Péter vezette a fiatalokat, azonban időközben Róth Antal átvette a csapat irányítását, ugyanis ez a korosztály alkotja majd a 2007-es Európa-bajnoki selejtezőkön az U21-es válogatottat.

„Örülök annak, hogy az eredmények sem maradnak el a csapatépítés időszakában – értékelte az utóbbi két győzelmet Róth Antal. – A játékunk még igen hullámzó, azonban a játékosok fegyelmezettek, nagyon akarnak, és ez biztató a jövőt illetően. Az biztos, hogy sok munka vár még ránk, időnk azonban van, hiszen az Európa-bajnoki csoportokat majd csak májusban sorsolják ki.”

A cél tehát világos: mire kezdődik az újabb selejtezősorozat, ütőképes U21-es válogatott alakuljon ki. A következő megmérettetés az Alpok–Adria-kupában egyébként november 15-én, Olaszország ellen lesz, idegenben, majd 2007 márciusában következik két hazai összecsapás – előbb a szlovén, majd az olasz fiatalok ellen –, a sorozat záró találkozóját pedig június 6-án, Horvátországban játssza a válogatott.
Legfrissebb hírek

Németh Hunor: A nyári felkészülés után jön el az én időm

Minden más foci
14 perce

Fellángolás vagy áttörés volt a Mercedes számára a kanadai győzelem?

F1
31 perce

Kínos! Guardiola összekeverte saját játékosát a Barca kiszemeltjével – videó

Klub-vb
31 perce

Nyilvánosság elé tárták a Hungaroring vadonatúj főépületét és főlelátóját

F1
39 perce

Távozik a Ferencváros pályaedzője, már az utódja is megvan – hivatalos

Labdarúgó NB I
40 perce

Fehérvár: végleg megvették a kölcsönben lévő védőt, de aligha marad – sajtóhír

Labdarúgó NB I
46 perce

2026-ra halasztották a Maccabi Játékokat

Egyéb egyéni
1 órája

A Puskás Akadémia 18 éves védője Kecskemétre tart – NS-infó

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik