A magyarok a póló braziljai

Igen, magyarok vagyunk – válaszoltunk a vasárnap a szokottnál többször elhangzó kérdésre. Érthető, hiszen elérkeztünk az utolsó naphoz az Európa-bajnokságon, megvalósult, amire mindenki várt, a szerb–magyar finálé. Látva a torna első kilenc napját, a két favorit óriási fölényét, hanyagul megjegyezhetjük, hogy az addig programba iktatott meccsek csak amolyan hangulatcsinálónak feleltek meg, a többi csapat egyszerű előzenekarként csapott a húrok közé. A legjobb koncert ideje azonban csak most jött el.

Szóval válaszolgattunk a kérdésekre, azokra is, amelyek az esti finálé végeredményét firtatták. Mi mást is mondhattunk volna, mint hogy győzünk, a játékosok alapos okot adtak rá, hogy ezt az egyértelmű választ adjuk. A Hotel Kasina előtt található vendéglátóegység, a Biblioteka (az evés-ivás szünetében könyvet olvashat a tisztelt vendég) pincére mosolyogva osztotta meg a tippjét: „Tíz–tíz lesz, a hosszabbítás után tizenöt–tizennégyre nyerünk.”
Mi mosolyogtunk, és tudomásul vettük az elfogultságát.

Bent, a sajtóközpontban (órákkal a kezdés előtt) Martin Györgygyel, a Magyar Vízilabda-szövetség elnökével futottunk össze, aki óvatos optimizmussal vállalkozott a véleménynyilvánításra: „Nyerhetünk. Jobban játszunk, mint a szerbek, de a hazai pálya nekik kedvez.”

A rendkívül segítőkész sajtófőnök, Dejan nem mert tippelni, csak az szaladt ki a száján az esélyeket latolgatva, hogy fifti-fifti. Aztán emlékeit előrángatva megjegyezte, hogy 8–7 lesz a végeredmény. Tény, az utóbbi néhány évben gyakran szerepelt ez a két szám az eredményjelzőn. Először Fukuokában, a 2001-es világbajnokságon a csoportban, majd a 2004-es olimpia fináléjában, aztán tavaly a Világliga hatos döntőjének alapszakaszában, végül a montreali vb aranymérkőzésén. A négy epizód háromszor bánatot, egyszer örömöt jelentett számunkra – ha valaki nem emlékezne, a legfontosabbat, az olimpiát nyertük meg.
Nenad Manojlovics, a szervezőbizottság elnöke, akinek az irányításával a legutóbbi két Európa-bajnokságon, no meg az idei Világkupán a szerbek diadalmaskodtak, kissé zárkózottan felelt kérdésünkre: „Nagyon erős mindkét csapat, két külön iskolát képviselnek, jó néhány játékos akad mindkét oldalon, akinek a teljesítménye döntően befolyásolhatja a végeredményt, no és mindkét válogatott jól alkalmazkodott az új szabályokhoz.”
Ennél többre nem vállalkozott Manojlovics.

A nézőtéren összeakadtunk Gianni De Magistrisszel, aki jóval közlékenyebb, bár könnyű neki, hiszen semleges szemlélőként, illetve az olasz köztévé, a RAI szakkommentátoraként figyelte a kontinensviadalt. Tudni kell róla, hogy ő Stieber Mercedes és Drávucz Rita főnöke az olasz bajnoki ezüstérmes Fiorentinában. Ilyen alapon rövid véleményt formált a magyar hölgyek bronzérmének értékéről: „Csúnyán szerepeltek a magyarok, többet vártam egy világbajnok csapattól” – így a világbajnok, olimpiai ezüstérmes legenda. Aztán gyorsan rátértünk a magyar–szerbre.
„A szerbek a favoritok, mert itthon játszanak. Alaphelyzetben azonban a magyarok erősebbek, szebben, fantáziadúsabban pólóznak, ők a vízilabda braziljai. A szerbek sematikusabban játszanak, de azt nagyon biztosan. Remélem, a magyarok győznek, mindig szimpatizáltam önökkel. Firenzében játszott annak idején Horkai, Ambrus, Tóth Imre és Tóth László is.”

Aztán még egy észrevételt tett: „A magyarok képesek egy perc alatt három gólt lőni, de kapni is.”
Abban maradtunk, hogy az előbbi variáció jellemzi majd a mérkőzést. Nem így látták azonban a helyi fogadóirodák: a szerb sikert 1.9-es, a magyar aranyérmet 3.2-es oddsszal adták vasárnap délután. ---- V ---- A