Kétszer nullázták le Amélie Mauresmót

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2006.09.10. 02:00
Címkék
Marija Sarapova és Justine Henin-Hardenne szombaton lapzártánk után mérkőzött meg a női egyes fináléjában, de már a két elődöntő sem akármilyen izgalmakat hozott.
Marija Sarapova két év után jutott újra döntôbe Grand Slam-tornán
Marija Sarapova két év után jutott újra döntôbe Grand Slam-tornán
Marija Sarapova két év után jutott újra döntôbe Grand Slam-tornán
Marija Sarapova két év után jutott újra döntôbe Grand Slam-tornán
Marija Sarapova két év után jutott újra döntôbe Grand Slam-tornán
Marija Sarapova két év után jutott újra döntôbe Grand Slam-tornán

A női egyes kora délutáni elődöntőjében Jelena Jankovics kis híján folytatni tudta már eddig is meglepő menetelését, hiszen egy labdára és egy bírói ítéletre volt attól, hogy a szakadék szélére taszítsa az elődöntőig magabiztosan teniszező, ám ott csak szenvedő Justine Henin-Hardenne-t.

A világranglistán második helyezett belga ugyan, mint utólag elmondta, hátfájással küszködött, ezzel együtt sokáig nem nagyon találta a ritmust, sírnivalóan roszszul szervált (ütött 12 kettős hibát), és sorra veszítette el adogatásait. De amikor Jankovics már csak egy labdára volt attól, hogy 6:4, 5:2-re vezessen, sikerült öszszevesznie a főbíróval, és ezzel megtört a lendülete. amit Henin ki is használt, és egyhuzamban tíz játékot nyerve hozta a meccset.
A vita egy Henin-elütés miatt robbant ki, miután Jankovics kint látta a labdát, de kikérte volna a vezetőbíró véleményét is, mielőtt a videóbíróhoz fordulna. Ő azonban nem mert állást foglalni, ami feldühítette a szerb lányt.

„Minek ül ott, ha nem csinál semmit, csak bemondja az eredményt? Csak két challenge-ünk van, nem pazarolhatjuk el, mégis mindig nekünk kell vitatkozni. A vezetőbíró már sosem bírálja felül a vonalbírókat, mióta van visszajátszás – panaszkodott Jankovics. – Az eset után nem tudtam koncentrálni.”
Valóban: egy labdára az 5:2-től kettős hibát ütött, és onnantól nem volt ellenfele Heninnek.

„Ezzel együtt nagyon boldog vagyok, hogy bejutottam a négy közé. Még fiatal vagyok, tanulni fogok a hibáimból” – vont mérleget a szerb lány, akinek korábban egy wimbledoni nyolcaddöntő volt a legjobb eredménye Grand Slam-versenyeken.
Marija Sarapova is az All England Clubban érte el eddigi legjobbját – ő nyerni tudott 2004-ben, és jó úton halad a végső siker felé az US Openen is. Az elődöntőben a világelső Amélie Maures-mót győzte le, nem is akárhogy.

Az orosz szépség ugyanis egyaránt 6:0-ra nyerte az első és a harmadik szettet, végig az alapvonalhoz szögezve ellenfelét. A francia olyannyira nem tudott mit kezdeni ellenfele erős, jól helyezett bombáival, hogy a két 0:6-os játszma folyamán mindössze négy nyerőt ütött, második adogatásait pedig könnyedén ölte meg az orosz szépség. A világelsőt ráadásul, ahogyan az már nemegyszer megesett vele, az önbizalma is elhagyta, ráadásul elég korán – persze nullára bukott első játszma sokaknak nem tesz jót. A második szettben még valamelyest jól játszott, miközben Sarapova hullámvölgybe került, de ez sem jelentett sokat.
„Még amikor megnyertem a játszmát, akkor is éreztem, hogy nem úgy megy a tenisz, mint szeretném. Nagyon fáradt is voltam, de Marija minden dicséretet megérdemel” – mondta Mauresmo.

Ehhez azért az orosznak is lesz egy-két szava.
„Még soha nem vertem meg Amélie-t tétmeccsen, ám most okosan játszottam, nyomás alatt tudtam tartani, nem követtem el sorsdöntő hibákat a fontos pillanatokban, és kihasználtam a lehetőségeimet” – értékelt Sarapova. – Mondjuk Henin ellen sincs valami csodálatos mérlegem, de remélem, kitart a szerencsém.”

A NAP MÉRKŐZÉSE
Statisztika
Marija Sarapova (orosz, 3.)–Amélie Mauresmo (francia, 1.) 6:0, 4:6, 6:0
1. adogatások (%-ban)7866
Ászok11
Kettős hibák24
Ki nem kényszerített hibák2438
Az 1. adogatásból megnyert pontok (%-ban)6955
A 2. adogatásból megnyert pontok (%-ban)6432
Az 1. adogatások átlagsebessége (km/óra)155169
A 2. adogatások átlagsebessége (km/óra)137141
Legerősebb adogatás (km/óra)180179
Nyerő ütések (adogatásból is)2010
Sikeres brékpontok6/81/3
Pontok/kísérletek a hálónál6/811/19
Megnyert pontok7750
Mérkőzésidő (perc)95 (24+46+25)
NS-BENNFENTES

Taróczy Balázs: Óriási küzdő

„Az eredmény első látásra furcsának tűnhetett Mauresmóék meccsén, de itt igazából a 6:4-es szett volt a kivételes, nem a két 6:0-s. Sarapova okosan kihasználta, hogy a francia tenyeresei gyengébbek, és egyébként is remekül játszott, Mauresmo pedig a szokásosnál is többet hibázott. Az azonban, hogy így is tudott hozni egy játszmát, mutatja, hogy mennyit fejlődött mentálisan az elmúlt évben. Az a jellemző, hogy hasonló helyzetben a hátrányból felálló játékos lendülete kitart, ám Sarapova óriási küzdő, mindig akkor szedi össze magát, mikor a legjobban kell – így volt ez most is. Henin ellenben nagyon roszszul játszott, bár nem tudom, mennyire zavarta a hátfájása. Jankovics leginkább fiatalságának, „ártatlanságának” tudhatja be, hogy nem nyert: túlzottan élvezte a játékot, a körítést, és hogy a centerpályán elődöntőzhet, és amikor kicsit rosszabbul ment neki, Henin azonnal kihasználta.” ---- Nyikolaj Davigyenko nyilatkozata is tartalmazta a lassan kötelező elemet, amely minden teniszező megszólalásában ott van, akit Roger Federer elé vetett a balszerencse: „Megpróbálok minél jobban játszani, és bízom benne, hogy neki rossz napja lesz.” Davigyenkónak nem jött be. Pontosabban: neki sem.

A svájci világelső még csak nem is teniszezik különösebben jól Flushing Meadowsban (ha egy szett erejéig mégis, akkor 6:0-ra megveri James Blake-et), ám ahhoz mélyen tudása alatt kellett volna játszania, hogy az orosznak legyen esélye. Ehhez képest az első szettet alig 22 perc alatt nyerte meg 6:1-re, sokkal pontosabban és erősebben a vonal mellé célozva veszedelmes fonák keresztütéseit, mint a labdát jobbára csak üldöző Davigyenko.

A második játszma, köszönhetően a feljavuló, és néhány remek elütést bemutató orosznak nagyságrendekkel szorosabbra sikerült, egy-egy brék után azonban Davigyenko a legrosszabbkor, 5:5-nél vesztette el adogatójátékát, ellenfele pedig azonnal kihasználta a lehetőséget.

Federer az utolsó szettet is brékkel kezdte, de Davigyenko egyszer még vissza tudta venni az adogatóelőnyt. A világelső azonban kiválóan szervált (53-ból csak 12 adogatása után nem az övé lett a pont), így a máskülönben a legjobb fogadók közé tartozó orosz alig tudta tartani vele a lépést. A svájci 3:3-nál ismét brékelőnybe is került, amelyet már meg is őrzött. Az utolsó játékban, 5:4-nél az első három meccslabdáját még hárította Davigyenko, de végül 6:1, 7:5, 6:4-re elvesztette az egy óra 43 perces meccset.

A magát nem is különösebben megerőltető és nem tudása legjavát nyújtó Federer ezzel az első teniszező lett a nyílt bajnokságok korában, aki egyhuzamban hat Grand Slam-döntőbe jutott be. A vasárnap késő esti fináléban a lapzártánk után befejeződő másik elő-döntő győztese, Andy Roddick vagy Mihail Juzsnij lesz az ellenfele.

„Az első szett kiválóan sikerült, és egyáltalán, az egész mérkőzésen jól játszottam. Nagyon örülök, hogy az év mind a négy Grand Slam-versenyén bejutottam a fináléba” – mondta Roger Federer.

AMERIKAI NYÍLT BAJNOKSÁG, US OPEN, FLUSHING MEADOWS (18 585 000 dollár, kemény pálya)
Férfi egyes. Elődöntő: Federer (svájci, 1.)–Davigyenko (orosz, 7.) 6:1, 7:5, 6:4.
Női egyes. Elődöntő: Sarapova (orosz, 3.)–Mauresmo (francia, 1.) 6:0, 4:6, 6:0. Az Henin-Hardenne–Sarapova döntő lapzártánk után ért véget.
Női páros. Elődöntő: Szafina, Srebotnik (orosz, szlovén, 8.)–Raymond, Stosur (amerikai, ausztrál, 1.) 6:4, 1:6, 6:3
Vegyes páros. Elődöntő: Navratilova, B. Bryan (amerikai, 5.)–Shaughnessy, Gimelstob (amerikai) játék nélkül; Peschke, Damm (cseh)–Pratt, Hanley (ausztrál) 6:4, 6:1 ---- Az orosz Marija Sarapova jó két éve nyerte meg élete első Grand Slam-tornáját, de az újabb nagy siker eddig elkerülte.

– Nem zavarja, hogy hiába van mindig ott a tornák végjátékában, győznie nem sikerül?
– Csak az zavar, ha egy vereség után tudom, játszhattam volna jobban, és a saját kezemben volt a sorsom. De ez nem attól függ, hogy épp Grand Slam-elődöntőt vagy döntőt játszom-e.

– Az sem befolyásolja, hogy győzelmet várnak öntől?
– Amikor felmegyek a pályára, az érdekel a legkevésbé, hogy ki mit vár el. Nekem már nem kell bizonyítanom senkinek.

– Mi kell ahhoz, hogy megnyerjen egy újabb nagy tornát?
– Rengeteget kell dolgoznom, és egyszerre kell tökéletesnek lennie a játékomnak, az erőállapotomnak, és kis szerencse sem árt. Néhányszor már nagyon közel voltam az újabb sikerhez, de nem izgulok akkor sem, ha most sem jön össze. Van még jó pár évem nyerni. ---- • „Nem érzem magam 49 évesnek” – az ötvenhez közelítő Martina Navratilova ettől függetlenül abbahagyja a versenyzést az US Open után. Lapzártánk után még döntőzött vegyes párosban.
• „Természetesen készen állok. Nincs más választásom” – Justine Henin-Hardenne arról, hogy erősödő hátfájása ellenére készen áll-e a Sarapova elleni fináléra.•
• „Nem lehetsz beteg, egy apró sérülés sem csúszhat be – nagyon kemény” – Roger Federer elmélkedése arról, milyen nehéz folyamatosan a csúcson maradni.
• „Ha jól játszom az amerikai tornákon, Miamiban, New Havenben vagy az US Openen, talán én is híres leszek” – Nyikolaj Davigyenko egyelőre nem elégedett saját elismertségével.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik