A név többet ér, mint a pénz

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
Vágólapra másolva!
2006.09.10. 02:28
Címkék
A stuttgarti világdöntőn a hosszú kihagyás után ismét versenyző Kővágó Zoltán nem mérette le a kísérleteit. Az olimpiai ezüstérmes diszkoszvető lemondott kétezer dollárról azért, hogy ne kerüljön a neve mellé számára nem megfelelő eredmény.
A pénz nem minden – láthatóan ezt vallja a diszkoszvető Kővágó Zoltán. Olimpiai ezüstérmes dobónk kitűnő formában kezdte az idényt, ám egy július eleji motorbaleset során megsérült, a tenyeréről lejött a bőr, így azóta nem versenyezhetett, sokáig edzeni sem tudott. Ám korábban olyan jól teljesített, hogy a kihagyás ellenére másodikként jutott be a hét végi stuttgarti világdöntőbe. Csoda azonban nem történt, az eredménye elmaradt attól, amit várt magától, ezért kísérletei után rendre kilépett, nem mérette le a dobását. Ezzel lemondott arról a kétezer dollárról, amely a nyolcadik helyért járt volna neki, viszont megelőzte azt, hogy az évkönyvekben a neve mellett számára nem elfogadható eredmény szerepeljen. Nehéz döntés lehetett...A világdöntő első napjának legjobb teljesítményét a 110 méteres gátfutás világcsúcstartója (12.88), Liu Hsziang nyújtotta. A kínai gátas lausanne-i rekordja óta csak egyszer, hazája bajnokságán rajtolt. Talán ezért ugrott ki elsőre, így másodszorra visszafogottan indult. Ellenszél is hátráltatta, mégis 12.93 másodperccel, élete harmadik legjobb eredményével győzött.Jeremy Warinernek a nyáron ez volt a tizedik versenye, s a legkisebb különbségű győzelme. De nem ő futott lassabban, mint szokott, a kongói Gary Kikaya volt nagyon gyors. Az amerikai négyszázas a célba érkezés után néhány pillanatig azt hihette, hogy ismét 44 másodpercen belül futott, az óra ugyanis 43.99 másodpercet mutatott. De csalódnia kellett a hivatalos idő 44.02 másodperc lett. Ugyancsak szoros küzdelemben, de ismét győzött Asafa Powell. A 100 méter jamaicai világrekordere végigversenyezte az idényt, ennek ellenére most is tudott 9.89 másodpercet. Igaz, a táv felénél még az amerikai Leonard Scott vezetett, de Powell újra bizonyította, hogy kiemelkedik a mezőnyből.Nem az eredmény, hanem az elkeseredett küzdelem tette érdekessé a női 5000 métert. Emlékezetes, hogy a Golden League-sorozat utolsó állomásán Berlinben az etióp Meseret Defar lehajrázta honfitársát, Tirunesh Dibabát, aki addig öt Golden League-versenyen diadalmaskodott. Dibaba ezzel 125 ezer dollárt vesztett, s megtanulta a leckét: a táv jelentős részén nem vezethet. Ezt egyébként korábban a brüsszeli gálán még tudta, s nem is állt az élre, annak ellenére hogy Defar hevesen gesztikulálva ajánlgatta neki az első helyet. Stuttgartban egyikük sem vállalta a vezetést, s mivel mindketten szinte dzsoggoltak, nevetségesen lassan kezdett a mezőny. Az élen Edith Masai sétált, aki 1000 méternél csak úgy tudta maga elé terelni ellenfeleit, hogy kiment a négyes pályára, és szinte leállt. A hajrá a szokásos forgatókönyv szerint alakult, Dibaba megindult, Defar ott loholt a nyomában. A célegyenesben mintha vágtázók lennének, úgy futottak, a célba együtt zuhantak, s csak a célfotó döntött Dibaba javára.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik