Remekül sikerült a váltás

BERECZKY ATTILABERECZKY ATTILA
Vágólapra másolva!
2006.08.26. 01:48
Címkék
Kiss Szilárd hat és fél évet töltött el a Dunaferr női csapatának kispadján, három bajnoki és három Magyar Kupa-aranyat szerzett újvárosi trénerként, ráadásként pedig a 2004-es, hazai rendezésű Európa-bajnokságon bronzéremig vezette a magyar válogatottat. Július óta más célokért, szerényebb körülmények között dolgozik a szakember Hódmezővásárhelyen, ahol már túl van az első Dunaferr elleni meccsen.
A nôi válogatott egykori szövetségi kapitánya, Kiss Szilárd újabb kihívás elé néz, hiszen a világ egyik legerôsebb nôi csapata, a Dunaferr után a sikerekre vágyó hódmezôvásárhelyi lányok irányítását vállalta el

Meggyesi Bálint

Kiss Szilárd jelenlegi tanítványai egyelőre természetesen csak felkészülési mérkőzésen találkoztak az edző egykori csapatával, a Dunaferr-rel, és a Kiskunhalason megrendezett Pikó-kupa legnagyobb meglepetését szolgáltatva a csongrádi lányok 32–24-re megverték a sokszoros bajnokot.

– Természetesen nagyon örültem az eredménynek, ám ebből a mérkőzésből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni – beszélt a vásárhelyiek Dunaferr elleni diadaláról Kiss Szilárd. – A Dunaújváros olyan felkészülési időszakban volt, amikor nem lehet eredményt elvárni.

– A jelenkor magyar sportjában ritkaságnak számít, hogy egy edző több mint hat évet töltsön el egy csapatnál. Nem lehetett könnyű a Dunaferr elleni mérkőzés.
– Büszke vagyok, hogy ilyen hosszú ideig dolgozhattam Dunaújvárosban, hiszen valóban ritkaság az ilyen tartós közös munka, előttem kevesen töltöttek el két évnél hosszabb időt a Dunaferrnél. Megvallom, kicsit tartottam ettől az élménytől, nem tudtam, miként élem majd át, de aztán minden simán ment. Hamar át tudtam állni arra, hogy most a Dunaferr az ellenfél, s nagyon jólesett, hogy a meccs végén a dunaújvárosi játékosok is odajöttek hozzám pacsizni.

– Hódmezővásárhelyen más célokért harcol a csapat, nincsenek annyira reflektorfényben, csendesebben telnek a napok.
– Ez valóban más közeg, nem az európai kupaszereplésre készülünk, hanem szeretnénk minél jobban helytállni a bajnokságban. Mások a lehetőségek, nem olyan erős a játékoskeret, de arról már a szerződés megkötése előtt meggyőződhettem, hogy az emberek itt is nagyon szeretik a kézilabdát, s olyan vezetők dolgoznak a klub mellett, akik mindent megtesznek a sikeres szereplésért. A lényeg pedig tulajdonképpen ugyanaz itt is: dolgozni kell, hiszen csak a kemény munka hozhatja meg az eredményeket.

– Akadtak kiugró eredményeik a felkészülési időszakban?
– Voltak jól sikerült mérkőzések, és emellett becsúszott néhány jóval gyengébb produkció is. De most még nem élesben megy a játék, a bajnoki rajtra szeretnénk stabilizálni a csapat formáját.

– Nagyon erősnek, kiegyensúlyozottnak tűnik az első osztály középmezőnye. Ezen belül mi a Hódmezővásárhely célja?
– Közvetlen riválisaink jelentősen megerősödtek, míg nálunk nem történt jelentős változás. Szeretnénk megtartani helyünket a középmezőnyben, azaz a nyolcadik helynél nem akarunk hátrább végezni. A jelenlegi keret meglehetősen fiatal, szeretnénk előrelépni a játék minden elemében, hogy a jövő még szebb legyen.

– Ezek szerint hosszú távra tervez a csongrádi városban?
– Egyéves szerződést kötöttünk, de ennek igazán nincs jelentősége, hiszen ha mindkét fél elégedett lesz, úgyis folytatódik a kapcsolat. ---- T ---- A
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Kós Hubert vb-döntőt úszik, folytatódik a vívó-vb

Európa-konferencialiga
3 órája

Aranyat akartak – ezüst lett belőle; Kós Hubert a rövidebb távon is a világ legjobbjai között

E-újság
3 órája

Csúcsra járatott profizmus – Jakus Barnabás publicisztikája

Kerékpár
3 órája

Lófarok és labda – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
3 órája

Boér Gábor: Az osztály szintje felett futballozott a Honvéd

Labdarúgó NB II
3 órája

Százszázalékos magyar mérleg az egyetemi röplabda Eb első napján

Röplabda
3 órája

Varga Ádám: Védekezésben jobban össze kell kovácsolódnunk

Labdarúgó NB I
4 órája

Donnarumma távozhat Párizsból; nagy pénzt kér Seskóért az RB Leipzig – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
4 órája
Ezek is érdekelhetik