Kétszer is egyenlített a berlini Hertha

V. G.V. G.
Vágólapra másolva!
2006.08.25. 01:20
Címkék
A vártnál nehezebben, de továbbjutott a Dárdai Pált soraiban tudó Hertha BSC a grúz Ameri Tbiliszi ellen. Az első mérkőzésen a berliniek csak a lefújás előtti pillanatokban tudták Solomon Okoronkwo révén megszerezni a soványka, 1–0-s győzelmet, ezután sejteni lehetett, hogy nem vár rájuk sétagalopp Tbilisziben.
Ennek ellenére a Hertha játékosai magabiztosak voltak a találkozó előtt, így meglephette őket, hogy a házigazdák alig húsz perc elteltével szöglet utáni potya góllal megszerezték a vezetést. A vendégek lassan feladni kényszerültek ráérős futballjukat, és alig negyedórával később egyenlítettek. A második félidő egy szöglet utáni hazai góllal kezdődött, ám a hazai játékosok elfáradtak, így gyors ellenakció végén a szerb Marko Pantelics góljával újból egyenlő lett az állás, ami a Hertha továbbjutását jelentette.„Nem szabad úgy mérkőzést kezdeni, ahogy mi tettük – mondta Dárdai Pál, aki végig játszott, és a középpályán több labdát is szerezve próbálta társait helyzetbe hozni, maga pedig egy távoli lövéssel veszélyeztetett. – Túl kényelmesen futballoztunk az elején, de utóbb összeszedtük magunkat. A hazaiak góljai előtt elbambultunk, ennek ellenére egy pillanatig sem fordult meg a fejemben, hogy veszélyben lehet a továbbjutásunk.” Ami a selejtezők magyar érdekeltségű csapatait illeti: Vezér Ádám együttese, a ciprusi Omonia Nicosia kiesett, a Vadócz Krisztiánt foglalkoztató francia Auxerre továbbjutott, ugyanúgy, mint a Vincze Gábort alkalmazó ciprusi Ethnikosz.Ethnikosz Ahnasz (ciprusi) Roeselare (belga) 5–0Továbbjutott: az Ethnikosz, 6–2-velWisla Plock (lengyel)–Csornomorec Odessza (ukrán) 1–1Tj: a Csornomorec, 1–1-gyel, idegenben lőtt góllalDinamo Minszk (fehérorosz)–Artmedia Bratislava (szlovák) 2–3Tj: az Artmedia, 5–3-malSkonto Riga (lett)–Molde (norvég) 1–2Tj: a Molde, 2–1-gyelFBK Kaunas (litván)–Randers (dán) 1–0Tj: a Randers, 3–2-velKayserispor (török)–SK Tirana (albán) 3–1Tj: a Kayserispor, 5–1-gyelBATE Boriszov (fehérorosz)–Rubin Kazany (orosz) 0–2Tj: a Rubin Kazany, 5–0-valDomzale (szlovén)–Hapoel Tel-Aviv (izraeli) 0–3Tj: a Hapoel, 4–2-velRapid Bucuresti (román)–FK Szarajevo (bosnyák) 2–0Tj: a Rapid, 2–1-gyelAmeri Tbiliszi (grúz)–Hertha BSC (német) 2–2Tj: a Hertha, 3–2-velMetalurg Zaporizzsja (ukrán)–Zimbru Chisinau (moldovai) 3–0Tj: a Metalurg, 3–0-valAtvidaberg (svéd)–Brann Bergen (norvég) 1–1Tj: az Atvidaberg, 4–4-gyel, idegenben lőtt több góllalLokomotiv Szófia (bolgár)–Bnei Jehuda Tel-Aviv (izrael) 4–0Tj: a Lokomotiv, 6–0-valFC Vaduz (liechtensteini)–FC Basel (svájci) 2–1Tj: a Basel, 2–2-vel, idegenben lőtt több góllalLiteksz Lovecs (bolgár)–Omonia Nicosia (ciprusi) 2–1Tj: a Liteksz, 2–1-gyelTrabzonspor (török)–APOEL Nicosia (ciprusi) 1–0Tj: a Trabzonspor, 2–1-gyelAuxerre (francia)–OFK Beograd (szerb) 5–1Tj: az Auxerre, 5–2-velBeitar Jerusalem (izraeli)–Dinamo Bucuresti (román) 1–1Tj: a Dinamo, 2–1-gyelLevadia Tallinn (észt)–Twente (holland) 1–0Tj: a Levadia, 2–1-gyelSion (svájci)–Ried (osztrák) 1–0Tj: a Sion, 1–0-valFC Bruges (belga)–Suduva (litván) 5–2Tj: a Bruges, 7–2-velWisla Kraków (lengyel)–Mattersburg (osztrák) 1–0Tj: a Wisla, 2–1-gyelDerry City (ír)–Gretna (skót) 2–2Tj: a Derry City, 7–3-mal
Legfrissebb hírek

Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

Úszás
8 perce

A törökök jutottak be elsőként a férfi kosárlabda Eb elődöntőjébe

Kosárlabda
23 perce

Vb-selejtező: Örményország–Írország

Foci vb 2026
29 perce

Újabb kaotikus nap, Egan Bernal négy év után nyert szakaszt háromhetesen

Kerékpár
38 perce

Megállapodtak az évek óta húzódó ügyben, komoly összeget kapnak Hosszú Katinkáék

Úszás
45 perce

Domenico Tedesco lett José Mourinho utódja a Fenerbahcénál

Minden más foci
48 perce

A telt házas Puskás Arénában fogadjuk a portugálokat a vb-selejtező második fordulójában – élő felvezetés

Magyar válogatott
1 órája

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik