Nem hiányzott Michael Ballack

VOLESZÁK GÁBORVOLESZÁK GÁBOR
Vágólapra másolva!
2006.08.12. 00:37
Címkék
Úgy kezdődött péntek este a német Bundesliga, ahogy az előző idényben befejeződött, vagyis Bayern–Dortmund összecsapással. Akkor 3–3-ra végződött a két csapat találkozója, most a telt házas idénynyitó a bajoroknak sikerült jobban, 2–0-ra nyertek.
A mérkőzést felvezető himnusz és az ötszázadik bajnokiján védő Oliver Kahn köszöntése után kiderült, hogy a Bayern München mestere, Felix Magath alaposan megkeverte a kártyákat, és kihagyta a csapatból az előkészületek során gyakran kritizált fiatal válogatott csatárt, Lukas Podolskit.A vendégeknél a szintén vb-kerettag David Odonkor is csak a kispadon kezdett, az eltiltott csapatkapitány, Christian Wörns helyét pedig az a Christoph Metzelder foglalta el a védelem közepén, aki szintén részese volt a német válogatott világbajnoki remeklésének. Ennek ellenére a dortmundi védelem nem tudott mit kezdeni a nagyon aktív Roy Makaayjal, aki a huszadik másodpercben még a kapufát találta el, de később már nem tévesztett célt, a 24. percben megszerezte a vezetést a Bayernnek.A bajorok középpályáján Owen Hargreaves és a csapatba kerülő 21 éves Andreas Ottl jól szűrt, Bastian Schweinsteiger pedig a jobb szélről folyamatosan a pálya közepe felé húzott, sőt az 55. percben be is talált. Meg kell említenünk Philipp Lahm nevét is, aki két gólpasszával nagy részt vállalt a sikerből.A mérkőzés egyik dilemmája az volt, hogy mennyire sikerül a két csapatnak a nagynevű távozók (a bajoroknál Michael Ballack, míg a dortmundiaknál Tomás Rosicky és Jan Koller) pótlása. Úgy tűnik, hogy ez a hazaiaknak ment jobban, a Lahm–Ottl–Schweinsteiger tengely dinamikusan mozgatta a gárdát. A vendégek Steven Pienaar–Nelson Valdez– Alexander Frei támadótriójának tagjai közül viszont egyelőre csak Valdez volt veszélyes a kapura.A végén a hazai szurkolók öröme teljes lehetett, mert a közönségkedvenc Lukas Podolski is pályára lépett, igaz, csak öt percet kapott Felix Magath vezetőedzőtől.Bundesliga, 1. forduló

Bayern München - Borussia Dortmund 2–0 (1–0)
Allianz Aréna, 69 000 néző.
Bayern München: Kahn – Sagnol, Lúcio, Van Buyten, Lahm – Ottl, Hargreaves – Schweinsteiger (Scholl 85.), Salihamidzic (Dos Santos 90.) – Makaay (Podolski 88.), Santa Cruz.
Borussia Dortmund: Weidenfeller – Degen (Odonkor 65.), Brzenska, Metzelder, Déde – Kringe, Kehl (Sahin 19., helyette Smolarek 77.), Kruska – Pienaar – Valdez, Frei.
G.: Makaay (24.), Schweinsteiger (55.)

Nem fukarkodtak a német együttesek

Az idén sem sajnálták a pénzt a csapatok Németországban a játékosvásárlásra. A szokásoknak megfelelően a bajnoki címvédő és kupagyőztes Bayern München költötte a legtöbbet az átigazolási piacon. A csapatot váltó játékosok közül a belga védő, Daniel van Buyten és a német válogatott csatár, Lukas Podolski érte a legtöbbet – mindketten a bajorokat erősítik a mostani idényben.

A Bundesliga legdrágább átigazolásai, 2006 nyár
Összeg Összeg
Játékos Régi csapat Új csapat (millió (milliárd
euró) forint)*
Daniel van Buyten (belga) Hamburg Bayern München 10 2.7
Lukas Podolski (német) Köln Bayern München 10 2.7
Vincent Kompany (belga) Anderlecht (belga) Hamburg 8 2.16
Diego (brazil) FC Porto Werder Bremen 6 1.62
Stefan Kiessling (német) Nürnberg Bayer Leverkusen 5 1.35
Nelson Valdez (paraguayi) Werder Bremen Borussia Dortmund 4.7 1.27
Alexander Frei (svájci) Rennes (francia) Borussia Dortmund 4 1.08
Federico Insúa (argentin) Boca Juniors Mönchengladbach 4 1.08
Boubacar Sanogo
(elefántcsontparti) Kaiserslautern Hamburg 3.8 1.02
* Az átszámítást 1 euró=270 forint árfolyamon végeztük el.
Szakértő: Miriuta László volt Bundesliga-játékos

Előtérben a magyarok

„A szurkolók alig várják, hogy újból tétmérkőzéseken láthassák kedvenc csapataikat, azt hiszem, hogy a nyitányon mindenhol megtelnek majd a lelátók. Remélem, izgalmas bajnokság lesz a mostani, a Bayern München és a Werder Bremen küzdhet majd a bajnoki címért.

Ami a szombati mérkőzéseket illeti, a Leverkusen, a Schalke és a Hamburg szerintem ha nehezen is, de otthon tartja a három pontot, bár utóbbiak fáradtak lehetnek a szerdai BL-selejtezőjük miatt. A Mainz és a feljutó Bochum összecsapásának végkimenetele bármi lehet, remélem, Szabics Imre szerepet kap a hazaiaknál. A Nürnberg meglepetést okozhat a Stuttgart otthonában. Az újonc Energie Cottbus sikeres felkészülésen van túl, Szélesi Zoltán valószínűleg kezdőként jut szóhoz a Mönchengladbach ellen, és ha jól teljesít, állandósíthatja helyét a csapatban.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik