Christian Vieri unja a focit

CS. P.CS. P.
Vágólapra másolva!
2006.08.11. 01:47
Címkék
Ha egy futballista néhány héttel szerződésének megkötése után felbontja kontraktusát, ott általában valami nincs rendben.
Nos, Christian Vieri (képünkön) július 6-án egy évre aláírt a Sampdoria együtteséhez, csütörtökön azonban már a következő közleményt lehetett olvasni a klub honlapján: „A Sampdoria tájékoztatja a nyilvánosságot, hogy a tegnap esti, Vieri és a klub megbízottjai között zajló békés hangulatú beszélgetés végén a felek arról állapodtak meg, hogy megszakítják egymással a korábban szerződésben vállalt munkakapcsolatot”.

S hogy mi áll a dolog hátterében?
Az indok egyszerű: a futballista saját megfogalmazása szerint „már nem érez étvágyat a játékhoz”, és a visszavonulását fontolgatja. Amint arra sokan emlékeznek, Christian Vieri tavaly az állandó játéklehetőség reményében a Monaco gárdájához szerződött, ám súlyos térdsérülése miatt mindössze hét mérkőzésen lépett pályára a franciáknál. A nyár elején ismét hazájába igazolt, most pedig nagyon úgy tűnik, hogy Zinedine Zidane után Christian Vieri személyében rövid időn belül egy másik klasszis is szögre akasztja futballcipőjét.
Legfrissebb hírek

Magyar érmek a katonai öttusa-világbajnokságon

Egyéb egyéni
10 perce

Amált fotelban emelték trónra – 75 éve született a XX. század magyar kézilabdázónője

Népsport
33 perce

Magyar gólpasszok és két gól Lisszabontól, Czestochowán és Csíkszeredán át Isztambulig

Légiósok
33 perce

NB I: holland-suriname-i szélsőt igazolt a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
42 perce

Nem borult a papírforma, Marozsán kikapott Sinnertől a pekingi torna negyeddöntőjében

Tenisz
57 perce

Stollárék újabb nagy csatát nyertek Pekingben – Babosék várhatnak rájuk

Tenisz
58 perce

Remekeltek a Győri Lövészklub versenyzői az ob-n

Egyéb egyéni
1 órája

„Rossz emberrel kezdett ki...” – Conte nem kímélte a lecserélt De Bruynét

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik