Vajda Attila ott lehet az idei év versenyén

RODICS DÁNIELRODICS DÁNIEL
Vágólapra másolva!
2006.08.03. 00:43
Címkék
„Nagyon utálom a szétlövéseket, igyekszem is elkerülni” – mondta a napokban Angyal Zoltán, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. Ennek szellemében pótválogató nélkül döntött: az augusztus 17-én kezdődő szegedi világbajnokságon a kenu egyesek 1000 méteres számában nem Joób Márton, hanem a sérüléséből felépülő Vajda Attila indulhat. „Felmértem Attila állapotát, úgy tapasztaltam, utolérte magát, így nincs akadálya annak, hogy vízre szálljon a vébén – közölte Angyal Zoltán. – Az fel sem merült, hogy ötszázon is lehetőséget kapjon. A hosszú kihagyás után nem lenne értelme annak, hogy két számra is készüljön. Ezen a távon Mike Róbert indul Szegeden.”Az első válogatón mindhárom egyes számot megnyerő Vajda Attila a második kvalifikáció alatt szenvedett súlyos – sportpályán kívüli – balesetet. Akkor úgy tűnt, bokasérüléséből nem épül fel a vb-ig, de Angyal Zoltán már akkor jelezte: amíg parányi esély mutatkozik arra, hogy a szegedi kenus elindulhasson a vb-n, fenntart neki egy helyet a csapatban.
Legfrissebb hírek

A Paks tartalékokkal felállva szerzett négy gólt; a Kisvárda is négyig jutott

Labdarúgó NB I
9 perce

A Triple Crown után az Ontario-tó meghódítására készül Mányoki Attila

Úszás
19 perce

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
39 perce

Kosznovszky-gólpassz, egy 11-es bement, egy kimaradt – MTK-győzelem a KTE ellen

Labdarúgó NB I
58 perce

Formula–E: Evans szerezte meg a pole-t az esős, lerövidített berlini időmérőn

Egyéni
1 órája

Doppingvétség miatt két évig nem versenyezhet a kétszeres olimpiai bajnok üzbég tekvondós

Egyéb egyéni
1 órája

A magyar férfi vízilabda-válogatott Ausztrália 12 gólos legyőzésével nyitott a szingapúri világbajnokságon

Vizes vb 2025
1 órája

Az MTK-tól távozott védő a Vasashoz igazolt – hivatalos

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik