Kenny Roberts Junior remekelt

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2006.07.22. 00:51
Címkék
Sok gond volt a 10. Amerikai Nagydíj előtt. Egészen áprilisig úgy tűnt, hogy nem is rendezik meg a tengerentúli viadalt, mert a Laguna Seca-i pálya tulajdonosai a vb-t rendező spanyol Dorna kérése ellenére nem akarták átalakítani a pályát és annak környékét a biztonsági előírásoknak megfelelően. A huzavonának akkor lett vége, amikor Carmelo Ezpeleta, a Dorna főnöke azzal fenyegetőzött, hogy elveszi a kaliforniai pályától a versenyt. Ekkor megfeszített és költséges munkába kezdtek az amerikaiak. Alig három hónap alatt 9 millió dollárt költöttek el, és olyan pályát alakítottak ki, amely teljesen megfelel az előírásoknak. A 3610 méteres pályát teljesen újraaszfaltozták, és sok helyen új alapot is készítettek. Öt kanyarban kiszélesítették a bukótereket, a vízelvezető rendszert felújították, míg két kanyarban a pályát szegélyező töltéseket és betonkerítéseket elhordták, illetve lebontották.A pályát így egyből átvette a vb biztonsági felelőse, a korábbi 500-as világbajnok Franco Uncini, míg a pilóták bizottsága is elismerően szólt az intézkedésekről. A hét elején mégis úgy tűnt, hogy lehetnek problémák. A vb felszereléseit szállító két óriásgép ugyanis meghibásodott. A szerelők gyorsan dolgoztak és 18 órás késéssel a németországi Sachsenringről megérkezett minden Laguna Secába. Ahol az új aszfalton az első szabadedzésen némi meglepetésre az a Kenny Roberts Junior volt a leggyorsabb, aki tavaly több mint egyperces hátránnyal csak a 14. lett.Az Egyesült Államok Nagydíja, a MotoGP 11. futama, Laguna Seca
1. szabadedzés: 1. Kenny Roberts Jr. (amerikai, KR211V) 1:23.951, 2. Edwards (amerikai, Yamaha) 1:24.310, 3. Stoner (ausztrál, Honda) 1:24.360
Legfrissebb hírek

Kajak-kenu vk: öt olimpiai érmes és 14 újonc ül hajóba Szegeden

Kajak-kenu
12 perce

Tyson Fury Budapesten válaszolt a kérdésre – mikor tér vissza a ringbe….

Ökölvívás
18 perce

Az FTC megőrizné a lendületét, az UVSE revansra készül a női vízilabda ob I döntőjében

Vízilabda
27 perce

Madaras Norbert: Az olimpia utáni évben mindig az újjáépítés kerül előtérbe

Vízilabda
57 perce

Évszázada a versenylovak otthona a Kincsem Park

Népsport
1 órája

Szinte tét nélküli, mégis fontos meccs vár Kerkez Milosra

Angol labdarúgás
1 órája

Lőw Zsolt a brémaiak ellen már számíthat Gulácsi Péterre

Német labdarúgás
2 órája

Evezés: eljött a fiatalok ideje

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik