A végén valóban láthatatlan lesz

SZ. NAGY TAMÁSSZ. NAGY TAMÁS
Vágólapra másolva!
2006.07.21. 00:28
Címkék
Csütörtöki számunkban Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke úgy nyilatkozott, hogy az MTV műsorán látná szívesen a hazai bajnoki labdarúgó-mérkőzéseket. Nos, a szerda esti tárgyalások után pont került az i-re, csak éppen ellenkező előjellel, mint azt a honi futballvezér elgondolta: a közszolgálati televízió nem közvetíti a 2006–2007-es idény bajnoki mérkőzéseit.
M. Németh Péter
M. Németh Péter

Egészen pontosan két hete, július 7-én a Borsodi Liga közvetítési jogait birtokló RTL Klub bejelentette, hogy nem él opciós jogával, nem kívánja tovább közvetíteni a bajnoki mérkőzéseket. Héder Barna, a csatorna sportfőszerkesztője akkor lapunknak így nyilatkozott: „Az összeg, amelyet a magyar labdarúgásra szán az RTL Klub, nagyságrendekkel nagyobb a hazai futballból származó bevételénél. (…) Eladhatatlan termék lett a futball nálunk, ezt tudomásul kell vennie mindenkinek. Nekünk el kell készítenünk az őszi műsortervezetet, s úgy gondoltuk a csatorna vezetőivel, hogy ebben már nincs helye a hazai bajnoki meccseknek.”
0–1

Schulek Csaba nem kertelt: kijelentette, hogy az MTV nem vevô a magyar futballra
Schulek Csaba nem kertelt: kijelentette, hogy az MTV nem vevô a magyar futballra
MTI
Schulek Csaba nem kertelt: kijelentette, hogy az MTV nem vevô a magyar futballra
A közvetítési jogok tehát szabad prédává váltak, de a gyors körkérdések után az is kiderült, ami addig is nyilvánvaló volt: a másik nagyobb kereskedelmi csatorna, a TV2 sem foglalkozik a magyar labdarúgás közvetítésével.
0–2

Ebben a helyzetben nagyjából háromra csökkent a potenciális csatornák száma: az MTV, a Duna Tv és a SportTv „maradt versenyben”. Egészen szerdáig.
„Tárgyalásokat folytattunk az MLSZ által a közvetítési jogok értékesítésével megbízott Sport Five képviselőivel, és szerda este végérvényesen eldőlt: a Magyar Televízió nem szeretne magyar labdarúgó bajnoki mérkőzéseket sugározni” – válaszolta érdeklődésünkre Schulek Csaba, az MTV sportosztályának vezetője, majd így folytatta: „Hogy a sportág ne maradjon földi sugárzású adás nélkül, felajánlottuk, hogy heti egy alkalommal helyet biztosítunk egy ötven perces összefoglalónak, amennyiben a szövetség legyárt(at)ja az anyagot. Erre a felvetésünkre a szövetség még nem adott választ. A válogatott mérkőzésekről pedig addig nem vagyunk hajlandók tárgyalni, amíg egyértelművé nem válik, hogy ki rendelkezik a nemzeti tizenegy fellépéseinek értékesítési jogaival. Ezért jelenleg két cég, a Sport Five és a Kentaro között megy a vita.”
0–3

A főszerkesztő így indokolta a döntést: „A Magyar Televízió a közszolgálati csatornák imázsának javítását tűzte ki célul, egy folyamat el is indult ebben az irányban. Ezt szem előtt tartva Rudi Zoltán elnök úrral úgy döntöttünk, hogy a jelenlegi magyar labdarúgást jellemző viszonyok nem segítenék ezt az elképzelésünket. Az egyre inkább negatív megítélésű magyar futball helyett olyan sportágakra fókuszálunk és fordítunk pénzt, amelyek pozitív imázst hordoznak, ilyen például a kézilabda, ahol jönnek az eredmények, magas a szakmai színvonal, és rend van a szövetségben. Azt is szeretném hangsúlyozni, hogy a Magyar Televízió közszolgálati funkciója ebben az esetben fel sem merülhet, hiszen 2004 márciusa óta az egyik kereskedelmi csatorna közvetítette a bajnoki sorozatot.”

A köztévé ettől függetlenül nem marad futball nélkül, heti egy Bajnokok Ligája-mérkőzés az MTV-n lesz látható, az első választás jogával élve a fordulók legnívósabb találkozóit sugározzák majd, így a döntőt is, valamint a 2008-as labdarúgó Európa-bajnokság közvetítési jogait is megszerezte a közszolgálati médium. Úgy tűnik, hogy a legnépszerűbb sportágból ennyi elég is a csatornának…

Schulek röviden kitért a szövetség szerepére is az ügyben (az MLSZ rossz kommunikációját már az RTL Klub is említette közleményében): „Az elmúlt két és fél évben, amikor az RTL Klub adta a bajnoki mérkőzéseket, az MLSZ arra sem méltatta a közszolgálati televíziót, hogy legalább a hírjogot megvásárolhassuk. De természetesen nem ez volt a meghatározó szempont a döntésben.”

Hogy valami pozitívumot és a magyar labdarúgás számára biztatót is mondjunk: a másik közszolgálati médium, a Duna Televízió még érdeklődik a bajnokik iránt. A sportszerkesztőség vezetője, Riskó Géza még hisz a magyar labdarúgás vonzerejében: „A pénteki közvetítéseink nagyon sikeresek voltak tavaly, jó nézettséggel futottak a csatornán, határon túli nézőinktől is pozitív visszajelzések érkeztek. A most induló szezonban is szeretnénk folytatni ezt a gyakorlatot, péntekenként adnánk egy-egy találkozót. Tárgyalunk az MLSZ illetékeseivel, napokon belül sor kerülhet a megállapodásra. Emellett összefoglalót is szeretnénk adni, összekapcsolva a hétfőn futó Sportaréna című műsorunkkal.”
1–3

A SportTv részéről Horváth Dori Gábor vezérigazgató nyilatkozott: „Beszélgetünk a közvetítési lehetőségekről, tárgyaltunk már az MLSZ-szel és a Sport Five képviselőivel, de még nincs konkrétum az ügyben.”

Mindezek alapján úgy tűnik, hogy újabb bevételi forrástól esik el a több sebből vérző magyar futball, hiszen, ha sikerül is megállapodni valamelyik csatornával, az RTL Klub által adott évi 300 millió forintot minden bizonnyal meg sem közelíti majd ez az összeg. Pedig a nemzetközi futballvállalkozások esetében a közvetítési jogokból származó öszszegek adják a klubok árbevételének nagy részét. Egy friss példa (nem az összehasonlítás, csak a szemléltetés kedvéért): a Mediapro spanyol cég hét évre 1,19 milliárd eurót (333 milliárd forint) ajánlott a Real Madridnak a tévés közvetítési jogokért. Ez idényenként 170 millió eurós (47 milliárd Ft) bevételt jelent a királyi gárdának, amely több mint a fele a klub tavalyi 75 milliárd forintos árbevételének.
De zökkenjünk vissza gyorsan a valóságba.

A magyar futball ismét könynyűnek találtatott. Az elmúlt időszakban már nagyon sokadszor. Egy héttel a bajnoki rajt előtt a képernyőre kerüléshez újra tűzoltásra van szükség, mintha nem lenne éppen elég probléma és vitás kérdés enélkül is a sportágban.
Félő, hogy az operatív, halasztást nem tűrő ügyek intézése megint a lényegről fogja elvonni a figyelmet: a sportszakmai fejlesztési stratégiáról, a megújulás alappilléréről.

Az elmúlt két év legnézettebb magyar mérkőzései
Alábbi összeállításunkban az AGB Nielsen mérési adatai alapján rangsoroltuk a magyar érdekeltségű futballmérkőzéseket. Látható, hogy a válogatott találkozói, illetve kupacsapataink nemzetközi fellépései viszik a prímet. A sorban csak a tizenharmadik a 2003-04-es bajnokság aranyérméről döntő FTC-Debrecen találkozó, míg a 2005–2006-os szezon meccsei közül a legnézettebb (FTC–FC Fehérvár) a huszadik a listán.
1.2004. 04. 24.Magyarország–Brazília (barátságos mérk.)2 786 814 fő
2.2005. 08. 14.Puskás-válogatott–Real Madrid (barátságos)2 028 494
3.2005. 03. 30.Magyarország–Bulgária (vb-selejtező)1 981 614
4.2005. 08. 09.Manchester United–Debrecen (BL-selejtező)1 914 922
5.2005. 09. 07.Magyarország–Svédország (vb-selejtező)1 884 735
6.2006. 05. 30.Anglia–Magyarország (barátságos)1 746 782
7.2005. 08. 24.Debrecen–Manchester United (BL-selejtező)1 674 903
8.2005. 09. 03.Magyarország–Málta (vb-selejtező)1 473 009
9.2005. 08. 17.Magyarország–Argentína (barátságos)1 411 190
10.2004. 09. 04.Magyarország–Horvátország1 370 299
…13.2004. 05. 27.Debrecen–Ferencváros (bajnoki mérk.)1 341 781
…17.2004. 10. 17.Újpest FC–Ferencváros (bajnoki mérk.) 915 234
…20.2006. 02. 26.Ferencváros–FC Fehérvár 845 139
Megjegyzés: Az összeállítás alapját az RTL Klub által 2004 márciusa óta közvetített magyar érdekeltségű mérkőzések képezik. ---- K ---- A
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik