Gera Zoltán klubot váltana

V. G.V. G.
Vágólapra másolva!
2006.07.15. 00:17
Címkék
Nincs könnyű helyzetben Gera Zoltán, az angol másodosztályba kiesett West Bromwich Albion csapatának magyar légiósa. A szigetországban szereplő válogatott játékos információink szerint írásban kérte jelenlegi egyesületének vezetőit, hogy engedjék el, ugyanis tudomására jutott, hogy több Premier League-ben szereplő gárda is élénken érdeklődik iránta. Gera legfőbb célja, hogy az angol élvonalban futballozzon, ám mostani együttese köti az ebet a karóhoz. A birminghami klub elöljáróinak feltett szándéka, hogy nem árusítják ki csapatukat, ugyanis mihamarabb vissza akarnak kerülni a legjobbak közé. Nem meglepő, hogy a vezetőség egyből elutasította a magyar futballista kérését.

Ez minden bizonnyal nem lesz egyszerű. Korábban például hiába ajánlott a Wigan csapata 10 millió fontot (4 milliárd forintnak megfelelő összeget) Gera Zoltánért és még két játékostársáért (elsőre a Wigan csak Gerát vitte volna kétmillió fontért), a West Bromnál hajthatatlanok voltak. Ennek ellenére továbbra is a Wigan tűnik a legkomolyabb kérőnek, de az Everton, a Charlton és az Aston Villa is jelezte már érdeklődését. Az ügy végére legkésőbb augusztus 31-ig pontnak kell kerülnie, de valószínűleg senki sem bánná, ha már korábban eldőlne Gera Zoltán sorsa. A játékos egyébként szorgalmasan edz, és valószínűleg pályára lép csapata szombati előkészületi mérkőzésén. Hogy ez lesz-e esetleg az utolsó fellépése birminghami színekben, még nem tudni...
Legfrissebb hírek

Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

Úszás
5 perce

A törökök jutottak be elsőként a férfi kosárlabda Eb elődöntőjébe

Kosárlabda
21 perce

Vb-selejtező: Örményország–Írország

Foci vb 2026
26 perce

Újabb kaotikus nap, Egan Bernal négy év után nyert szakaszt háromhetesen

Kerékpár
36 perce

Megállapodtak az évek óta húzódó ügyben, komoly összeget kapnak Hosszú Katinkáék

Úszás
42 perce

Domenico Tedesco lett José Mourinho utódja a Fenerbahcénál

Minden más foci
45 perce

A telt házas Puskás Arénában fogadjuk a portugálokat a vb-selejtező második fordulójában – élő felvezetés

Magyar válogatott
1 órája

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik