MTK: jönnek a fiatalok!

Tudósítóinktól TudósítóinktólTudósítóinktól Tudósítóinktól
Vágólapra másolva!
2006.06.20. 02:12
Címkék
Az élvonalbeli újonc Paks után hétfő délelőtt az MTK futballistái is megkezdték a felkészülést a 2006–2007-es bajnoki évadra. Felkerültek a csapathoz a tavaly még Agárdon, a Sándor Károly Akadémián futballozó, korosztályos bajnokságot nyerő U19-es futballisták. Az ifjúsági válogatottban alapembernek számító Lencse László, Simon Attila, Tóth Imre, illetve Pintér Ádám július 3-án csatlakozik a kerethez.
A Tottenham profija, de kölcsönjátékosként a Coventryt erősítő Fülöp Márton is az MTK-val készül: az egyszeres válogatott kapus két hét múlva tér vissza Angliába.Edzésbe álltak a labdarúgók a Győri ETO-nál is. A zöld-fehéreknél nem gördítenek akadályt Varga Zoltán, Pusztai Olivér, Makra Zsolt, Hegedűs Tibor és Tóth Péter távozása elé. Az ETO-nál megállapodtak az FK Rad Beograd középpályásával, Vladan Tintorral, de ő vízumprobléma miatt néhány nappal később csatlakozik a csapathoz. Az ETO már korábban is szerette volna megszerezni a cseh Liberecben futballozó Magasföldi Józsefet, a játékossal és a menedzserével már megegyeztek a győriek, volt csapatával viszont tárgyalni kell. Az ETO ezen a héten napi két edzéssel készül, majd 26-án a szlovákiai Rimakokovára utazik egy hétre edzőtáborba, ahol a másodosztályú Losonccal mérkőzik.
Legfrissebb hírek

Pintér Dániel kivételes élménye: Lionel Messivel együtt futballozhat; Varga Barnabás góljával bravúros Fradi-győzelem Genkben

E-újság
8 perce

Robbie Keane: A gólunk után fantasztikusan futballoztunk

Európa-liga
13 perce

Pénteki sportműsor: Kazincbarcika–MTK, Marozsán Fritz ellen teniszezik

Minden más foci
22 perce

„Szinte biztos voltam benne, hogy a kapus elmegy valamelyik irányba” – Varga Barnabás a kihagyott büntetőjéről

Európa-liga
41 perce

„Lábunkkal szóbaállanak” – Kő András publicisztikája

Minden más foci
53 perce

Le kellett volna zárni – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
53 perce

Baráth Péterrel a soraiban győzött a Raków a Konferencialigában, Kovacevic mesterhármast szerzett Celjében

Európa-konferencialiga
1 órája

El: a Stuttgart Svájcban a Baseltől, a Forest otthon a Midtjyllandtól kapott ki

Európa-liga
1 órája
Ezek is érdekelhetik