Döntött a Király: vége!

Illés Bélát tulajdonképpen azóta követi kiemelt figyelemmel a sportot szerető közvélemény, mióta 1986-ban bemutatkozott a felnőttbajnokságban.
Tizennyolc éves korában, három NB III-ban eltöltött évadot követően szerződtette őt a Szombathelyi Haladás a Sárvári Kinizsitől. Az akkor még vékony, zöldfülűnek számító középpályás hamar bizonyította a szombathelyi közönségnek, hogy az alacsonyabb osztályban is akadnak tehetséges labdarúgók. Sőt hamarosan a zöld-fehérek egyik kulcsfigurája lett. 1991-ben pedig már a nemzeti csapatban is bemutatkozhatott, ráadásul a Haladás játékosaként éppen Szombathelyen, a Norvégia elleni mérkőzésen húzhatta fel magára először a válogatott mezét, s innentől kezdve töretlenül ívelt felfelé a karrierje. A következő szezont már a fővárosban kezdhette el, ugyanis az akkor még sztárcsapatnak számító Kispest Honvéd 24 esztendős korában átigazolta. Piros-feketében pedig minden összejött neki: bajnokcsapat tagja, gólkirály lett, s mindamellett, hogy stabil kerettaggá vált a válogatottnál, megválasztották az év játékosának, amely az első igazi elismerés volt számára NB I-es futballistaként.

A Kispesten eltöltött három esztendő remek alapokat adott, ám az igazi áttörést az 1995-ös esztendő jelentette, akkor szerződtette ugyanis az NB II-ből éppen felkerülő MTK, amely Várszegi Gábor támogatásával merész terveket szőtt.

A kék-fehéreknél aztán Illés Béla igazi otthonra lelt, s 2006-ig – a féléves szombathelyi kitérőt leszámítva – tizenegy évet töltött el a gárdánál, s ez idő alatt három bajnoki címnek, három Magyar Kupa- és két Szuperkupa-győzelemnek örülhetett, továbbá kétszer volt az élvonal gólkirálya. Több esetben nyerte el az év játékosa címet, s a Hivatásos Labdarúgók Szervezete 2000-ben az évtized labdarúgójának is megválasztotta, elismerve ezzel a futballban elért eredményeit.

Csodálatos emlékek, fantasztikus társak

– Ennyi volt! – mondja nagyot sóhajtva Illés Béla, s egy pillanatra elképedek, hogy két szó a viszszavonulásról milyen mellbevágó is tud lenni… Ennyi volt? – Húsz évet húztam le az élvonalban, s minden percre büszke vagyok, amelyet a futballpályán tölthettem el. Szerencsés embernek tartom magam, hiszen a labdarúgásnak köszönhetően eddig egész életemben azt csinálhattam, amit a legjobban szeretek. Kevesen mondhatják el ezt magukról, és ezért kiváltképpen hálás vagyok a sorsnak. A húsz év során elkerültek a sérülések, a műtétek, sőt eltiltás miatt sem kellett kihagynom meccseket. Talán ezért is juthattam el odáig, hogy csak harmincnyolc évesen kellett meghoznom ezt a fájdalmas döntést. Az utóbbi években célként mindig kitűztem magam elé valamit: abban az esetben folytatom, ha ezt vagy azt még éppen meg tudom csinálni. Kétezer-kettőben még egyszer a nemzetközi porondon akartam futballozni, s ez sikerült is, hiszen bajnokok lettünk az MTK-val. Azt követően azonban már csak egy célom volt, beállítani, majd megdönteni az élvonalbeli mérkőzésrekordot. Ez is összejött, hiszen tavaly átléptem a bűvös ötszáztizenegy meccses élvonalbeli mérkőzésszámot, s akkor azt mondtam, még egy évet vállalok, így tavaly nyáron még nekikezdtem a felkészülésnek. A Hungária körúton immáron a fiatalok vannak előtérben, a tíz-tizenöt percek, amelyeket a pályán töltöttem, nem jelentettek akkora örömet. Már nincs motivációm, ezért inkább abbahagyom a futballt.

A légióskodás csak szép álom maradt

– Ha visszatekint az elmúlt húsz évre, amelyet az élvonalban eltölthetett, mire a legbüszkébb?
– Nehéz erre válaszolni, hiszen pályafutásom minden állomásához számos gyönyörű élmény és szép eredmény köt. Mindenhol jól éreztem magam, ahol játszottam, szerettek azok, akikkel együtt dolgozhattam, a szurkolók pedig elismerték játéktudásomat. Úgy gondolom, nem az eredményekre, hanem erre lehetek a legbüszkébb. Sárváron, Szombathelyen és Kispesten is gyönyörű éveket töltöttem el, utóbbi csapatnál lettem igazán ismert labdarúgó, és ezért nem lehetek eléggé hálás a Honvédnak. Számomra egyértelműen az MTK volt a csúcsok csúcsa, és úgy érzem, erre a klubnál eltöltött tizenegy év a bizonyíték. Ha valahol egy játékos ennyi ideig futballozhat, az mindenképpen jelzésértékű.

– Magyar szinten szinte mindent elért, de a külföldi pályafutás csak álom maradt. Miért?
– Jó lett volna a spanyol vagy az olasz bajnokságban futballozni, hiszen melyik játékosnak ne lenne álma a Real Madrid, a Barcelona vagy éppen a Juventus ellen bizonyítani? Nem úgy alakult azonban a pályafutásom, hogy esetlegesen kikerülhessek egy színvonalasabb bajnokságba. Hívtak Törökországba, és más ajánlataim is voltak külföldi alacsonyabb osztályokból, ám miután mindig élő szerződésem volt aktuális klubommal, és ezek a kérők több esetben a tetszésemet sem nyerték el, inkább maradtam Magyarországon.

– Kik voltak azok a labdarúgók, akikkel a leginkább szeretett egy csapatban futballozni?
– Sokan voltak, akikkel mind a pályán, mind a pályán kívül remekül megértettük egymást. Elsőként említeném Halmai Gábort, akivel Kispesten és az MTK-nál játszottunk együtt, hozzá a mai napig is a legszorosabb barátság fűz. Említhetem még a kispesti korszakomból Pisont Istvánt, Vincze Istvánt vagy éppen Hamar Istvánt is, az MTK-ból pedig Orosz Ferencet, Kenesei Krisztiánt, Csertői Aurélt és Kuttor Attilát.

Az öregfiúk között talán labdába rúg

– Nem tervezi, hogy továbbra is a labdarúgással foglalkozzon a jövőben, esetleg edzőként vagy sportvezetőként?
– Szeretném elvégezni az edzőképzőt, és idővel gyerekekkel akarok majd dolgozni, ám pillanatnyilag lefoglal az a fuvarozási vállalkozás, amelyet jó barátommal, Kóbor Lászlóval és három korábbi játékostársammal, Halmai Gáborral, Kuttor Attilával és Csertői Auréllal közösen vezetünk.

– Alacsonyabb szinten sem akar már futballozni?
– Alacsonyabb osztályból kerestek, hívtak az öregfiúk közé is, de ezt a nyarat mindenképpen a pihenésnek és a családomnak szentelem. Szeretném megköszönni az MTK-szurkolóknak a tizenegy éven át irányomban tanúsított hatalmas szeretetet, edzőimnek és vezetőimnek, csapattársaimnak a velük együtt eltöltött éveket, élményeket. Nekem a futball rengeteget adott, ha nem pozitív hatások értek volna a pályafutásom során, akkor ezt az interjút nem harmincnyolc esztendősen, hanem négy-öt évvel fiatalabban adom… ---- B ---- &