Fázott, s végül visszacsúszott

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2006.06.02. 01:13
Címkék
A Luxemburgi körverseny második napján a több részre szakadó mezőny harmadik csoportjával érkezett célba a címvédő Bodrogi László, aki így a szerdai prológ második helye után visszacsúszott a negyvenedik pozícióba.
A második helyről – négy másodperccel lemaradva a prológon győztes luxemburgi Kim Kirchentől – vághatott neki a Luxemburgi körverseny első etapjának a címvédő Bodrogi László. A kerekesek negyed kettőkor kezdték el leküzdeni a csütörtökre rendelt 168.6 kilométeres, Luxemburg és Mondorf közötti szakaszt.Az etapon több kisebb emelkedő nehezítette a kerékpárosok dolgát, az első 106 méteres rögtön a rajt után, a következő pedig 50 kilométernél, amikor 210 métert kellett leküzdeniük négy kilométeren – persze, a hátralevő rész is dimbes-dombos vidéken vezetett keresztül. A szakasz kedvezett a szökéseknek, jó néhányan próbálkoztak is ellépni – több-kevesebb sikerrel –, sőt a végén is több csoportban értek célba a versenyzők.Végül egy héttagú boly sikerét hozta a szakasz (nyert a dán Allan Johanson), amelyben benne volt a prológ győztese, Kim Kirchen, aki ezzel megtartotta összetettbeli vezető pozícióját. A következő csoport – amely csak nyolc másodpercet kapott a győztesektől – harminckét főt számlált, sajnos Bodrogi László csak a harmadik csapattal érkezett célba, ez a társulat pedig már több mint másfél perc hátrányt könyvelhetett el.„Egész nap esett az eső, és csak a szakasz rajtjára állt el” – számolt be az etapról Bodrogi László. – „Mindössze hét fok volt, nagyon fáztam, végig nehézségekkel küzdöttem, ennek köszönhetően a hajrában nem tudtam tartani az élmezőny tempóját, s már csak mentem, ahogy tudtam. Természetesen szerettem volna a mezőny elején végezni, ezzel az eredménnyel azonban minden bizonnyal elúszott az összetettbeli győzelem lehetősége. Fel nem adom, remélem, a további napokon bele tudok keveredni egy-egy szökésbe.”66. LUXEMBURGI KÖRVERSENY. (HC-kategória)
1. szakasz. Luxemburg–Mondorf (168.6 km): 1. Allan Johanson (dán, Team CSC) 4:22.40 (38.51 km/óra), 2. Kirchen (luxemburgi, T-Mobile) azonos idővel, 3. Sprick (francia, Bouygues Telecom) a. i., …41. Bodrogi László (magyar, Credit Agricole) 1.43 perc hátrány
Az összetett állása: 1. Kim Kirchen 4:26:29, 2 Flecha (spanyol, Rabobank) 14 mp h., 3. Johanson 15 mp h., …40 Bodrogi László 1.54 p h.
Legfrissebb hírek

Mer nagyot álmodni az Eb-re készülő magyar futsalválogatott

Magyar válogatott
8 perce

Alilovic 17 gólt dobott a férfi kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
23 perce

A Dubai megverte a Partizant az Euroliga-nyitányon, a másik újonc 100 pont fölé jutott a Barca ellen

Kosárlabda
31 perce

Kanadában is nagy tapsot kapott az ausztrál Puskás-dokumentumfilm

Minden más foci
38 perce

BL: Galatasaray–Liverpool

Bajnokok Ligája
51 perce

A magabiztos győzelmet arató Barca lesz a Veszprém ellenfele a klub-vb döntőjében

Kézilabda
52 perce

Fordítás a hajrában: megvan az Atalanta első győzelme az új BL-idényben

Bajnokok Ligája
54 perce

Kirakni a kockát, és meglépni a nyerőt!

Egyéb egyéni
59 perce
Ezek is érdekelhetik