Sírt, de elvállalná a büntetőt

A Vasas részéről hetedikként Molnár Zoltán állt a labda mögé, s bár a találkozón nem játszott rosszul, utolsóként kihagyott büntetőjével végtére is miatta ment el a kupadöntő.
– Azt láttam, hogy nagyon sírt. Érthető, ha megviselték az események.
– Magam is így vélem – mondta Molnár Zoltán. – Drámai mérkőzésen maradtunk alul, az pedig külön fájdalmas a számomra, hogy én hagytam ki az utolsó büntetőnket, amivel elúszott az álmunk. Rettenetesen sajnálom.
– Nehezen tudom elképzelni, hogy a csapattársai egy szóval is bántották volna.
– Mindenki vigasztalni próbált, ilyenkor ez a természetes. Ha egy másik játékosunkkal történik ugyanez, én is így tettem volna.
– Azóta aludhatott egyet. Végiggondolta még egyszer, mi történt abban a pillanatban?
– Minden meccs után nehezen alszom el, de ez most még gyötrelmesebb éjszaka volt. Este még meg tudtam nézni a Barcelona–Arsenal BL-döntő végét, aztán törtem a fejemet eleget. A koncentrációval nem volt baj. Odamentem, letettem a labdát, és lőttem.
– Ivan Janjiccsal ellentétben nem is rúgta meg rosszul a labdát.
– Lehet, de így is én vagyok a hibás, a felelősség tulajdonképpen az enyém. Nem kellett volna az utolsó pillanatban meggondolnom magam. Az edzéseken rendszeresen a kapus jobb kezéhez célzok, és eredetileg most is így akartam lőni. De valamiért, egy belső sugallatra az utolsó pillanatban balra rúgtam a labdát, és Sebők Zsolt kivédte. Sajnos...
– A kupadöntőn igazán jól futballozott a Vasas, a bajnokságban viszont képtelen ilyen lelkes játékra. Miért?
– A bajnoki meccseinken is megvan a kellő lelkesedés, vannak ziccereink is, de ott valamiért nem jön ki a lépés. Az egyszer biztos, hogy a Fehérvár elleni fináléra nagyon készültünk. Meg akartuk mutatni a szurkolóinknak, a riválisainknak, magunknak, hogy nem vagyunk mi olyan rossz csapat.
– Ha nyertek volna, most nagy adag önbizalommal várhatnák a hátralévő három fordulót. Így viszont…
– A jó játékból is meríthetünk. Muszáj lesz, mert pokoli meccsek előtt állunk.
– Nem emlékszem, hogy valaha rúgott volna tizenegyest. Amennyiben úgy adódik, elvállalja megint?
– Hogyne. Ha muszáj lesz, odaállok a labda mögé. És akkor már nem hibázom.

Akik hibáztak

A tizenegyespárbajban hárman hibáztak: lássuk, ki miért.

Molnár Zoltán: Az utolsó pillanatban meggondolta magát, s nem jobbra, hanem balra lőtt. Nem szerencsés, ha a jól begyakorolt mozdulatsor végén az agy hirtelen leblokkol, és egészen más utasítást ad – a lövést így nem is helyezte jól.

Ivan Janjics: A labdát még viszonylag simán letette a büntetőpontra, majd hiba nélkül elhátrált onnan, ám a nekifutás már katasztrofális volt: Janjic topogott, helyben futott, egyik lábát alig bírta a másik elé rakni, legalább öt másodpercig tartott a hatméteres út megtétele, és ezzel nem a kapust, hanem saját magát zavarta meg.

Juszuf Dajics: A meccs végén már jó 16 méterről nem mert elvállalni egy prímának ígérkező lövéslehetőséget, ami jelezte, baj van az önbizalmával. Mindezt láttuk a végjátékban is: a hátrálás után egy pillanat megállás nélkül, azzal a lendülettel nekiindult a lövésnek: nem bírta a feszültséget.