A Besiktas a kupagyőztes

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2006.05.04. 01:36
Címkék
Szerda este a 44. Török Kupáért küzdött meg Törökország harmadik legnagyobb városában, Izmirben a címvédő, egyben bajnoki listavezető Fenerbahce és a tabellán a harmadik helyen álló Besiktas.
Korábban kilenc alkalommal találkoztak a sorozatban, hatszor a Besiktas, háromszor a Fener járt sikerrel, a kupagyőzelmekben pedig 5–4-re vezettek a „fekete sasok” a meccs előtt. A két csapat eleddig egy döntőt játszott, 1989-ben a Besiktas mindkét mérkőzést megnyerte.Manapság már csak egy összecsapás dönt, a döntőn pedig ezúttal 2500 rendőr vigyázott a rendre. A francia Európa-bajnok, Jean Tigana által irányított Besiktas hatalmas elszántsággal lépett pályára, a Fener játékosai sokáig levegőt is alig kaptak a nagy rohanásban. Fél óra elteltével előbb Tümer Metin szabadrúgásból, majd pár perc múlva Gökhan Gülec kontrából szerzett gólt, így a Besiktas 2–0-s előnnyel vonulhatott pihenni. A második játékrészt viszont a Fener nagyon meghajtotta, az 55. percben a brazil Alex révén szépített, sőt a hajrá nyitányaként Mehmet Yozgatli 35 méterről bombázott Óscar Córdoba hálójába.

A rendes játékidő végéig maradt a 2–2, következhetett a hosszabbítás. Hét perccel a vége előtt Tümer másodszor is megvillant, így a fekete fehérek a hatodik kupasikerüket ünnepelhették meg.

TÖRÖK KUPA, DÖNTŐ
Besiktas–Fenerbahce 3–2 – hosszabbítás után

(Tümer 32., 113., Gökhan 36., ill. Alex 55., Mehmet Y. 79.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik